Habár a mai napig nem tisztázott, pontosan kinek vagy kiknek köszönhető az 1945 januári zsidómészárlás megelőzése, ám annyi biztos, több tízezer család menekült meg a halál torkából egy maroknyi magyar és német katonatisztnek köszönhetően. Feltámadt emberség, vagy csak a Vörös Hadsereg bevonulása előtt egy nappal jó pontot akartak szerezni, már soha nem lehet megtudni valójában.
A gettó a pokol hatodik bugyra: a nyomorból sokan a halálba menekültek
A zsidók gettóba költöztetését hivatalosan és az egész országra érvényesen 1944. április 28-án rendelték el, de a teljes mértékben elkülönített városrész kialakítására sokáig nem került sor. Farkas Ákos polgármester 1944. június 15-én rendelte el a „csillagos házak” létrehozását. Nem sokkal később, amikor a budapestiek deportálására került volna a sor, Horthy július 7-én leállíttatta a további akciókat, így egy darabig a csillagos házakba kényszerített családok nem voltak közvetlen életveszélyben.
Ezután jött a feketeleves, amikor 1944. november 18-án a Zsidó Tanáccsal hivatalosan közölték, hogy a csillagos házak lakóinak a VII. kerületben kialakítandó egybefüggő területű gettóba kell összeköltözniük. Ezt a pár saroknyi területet december 10-én magas deszkapalánkkal vették körül, és csak súlyos betegség vagy temetés esetén hagyhatták el a lakók. Összesen nagyjából 63 ezer zsidó lakossal számoltak, átlagosan 14 személy jutott egy szobára.
A gettóban tisztálkodásra nem volt lehetőség, a vízhálózat akadozva vagy egyáltalán nem működött, így vizet a szomszédos házakból vagy a megnyitott természetes kutakból kellett hordani. Az élelmiszerből hivatalosan állapították meg a fejadagot, kenyérből pl. személyenként naponta 150 g jutott. Mire ’44. december 27-ére a szovjet ostromgyűrű körbezárta a várost, már nem csak a gettóban, de egész Budapesten kritikussá vált az ellátás.
A nyomornegyed lakói gyakorlatilag már csak a halálukat várták, ha addig nem haltak éhen, vagy követtek el öngyilkosságot az éhezés és a pokoli állapotok miatt. 1945 januárjában a halottak elszállítására sem volt már lehetőség, így három épületben, többek között a Dohány utcai zsinagóga udvarán tudták elhelyezni a tetemeket, halomba rakva – írtuk meg a tragikus előzményeket, amelyek a „mentőakcióhoz” vezettek.
Tízezrek élete, jó szerencséje száradt a kezükön – önmagukat sodorhatták volna bajba a zsidómentők: többek között egy nyilas és egy német tiszt tette kockára saját bőrét a gettóba zárt halálraítéltekért.
Szekeres József A pesti gettók 1945 januári megmentése című tanulmányában fejtette ki a történteket. A leírás szerint az egyik megmentő Szalai Pál volt, aki a nyilaskeresztesek rendőrségi összekötőjeként dolgozott akkoriban – ám feltételezések szerint a párt ellen dolgozott, illetve kapcsolatban állt Raoul Wallenberg svéd diplomatával, aki a fővárosban tartózkodott a lezárások idején és a zsidók érdekében vívott eredményes harcot, ezreket mentett meg a deportálástól.
A másik jelentős név a jelentések szerint Gerhard Schmidhuber, a Wehrmacht vezérőrnagya volt, aki abban az időben 13. páncélos hadosztály és egyben Budapest német katonai parancsnokaként tevékenykedett.
Amikor Szalai Pál tudomást szerzett arról, miért gyülekezik több száz nyilas, rendőr és német katona 1945. január 15-én a nagykörúti hotelben, találkozóra hívta a német tisztet. Ekkor beszámolt neki, mi következhet, amennyiben nem lépnek fel azonnal a csoportosulás ellen. Szekeres József úgy vélte, a magyar rendőrségi összekötőnek fogalma nem volt arról, a németek milyen állásponton voltak, tehát óriási kockázatot vállalt a Schmidhubernek tett tájékoztatóval.
A staféta innentől kezdve a vezérőrnagy kezében volt, aki úgy döntött, befolyását felhasználva eszközöli feletteseinél a hivatalos közbelépést a zsidómészárlás ügyében. A történtek pontos menete nem került napvilágra, ám egy biztos: egy tanúvallomás bizonyítja, hogy Schmidhuber feljebbvalója, Karl Pfeffer-Wildenbruch egyenesen Heinrich Himmlertől (a német erők élén Hitler után a második legbefolyásosabb ember a második világháború idején) kapta a parancsot, hogy a zsidóknak egy haja szála sem görbülhet – foglalja össze a Nyelv és tudomány.
A vörösök bevonulása előtti utolsó napokban a gettót – a visszaemlékezések alapján jó szándékú emberként ismert – Gerhard Scmidhuber katonái őrizték, így a többségében gyermekekből, édesanyákból, idősekből és betegekből álló 70 ezer fős zsidó közösség szinte csodával határos módon menekült meg a tragédiától.
Jó tett helyébe jót ne várj, ha a sasfészekre esküdtél fel: hiába a népmesei fordulat, a német egyenruha abban az időben szinte egyenlő volt a biztos véggel. Schmidhuber a zsidómészárlás megakadályozása után mindössze négy héttel vesztette életét. A budai Széna tér közeli harcokban esett el. A feljegyzések szerint a Retek utcában érte utol a végzet, holttestét pedig méltatlan módon egy harckocsiárokba dobták.
Több kísérlet is volt már, hogy Budapesten valamilyen módon emléket állítsanak a német katona tettének, azonban erre nem került sor, mivel még mindig nem nyilvánvaló, pontosan milyen szerepe volt az 1945. január 15–16-i mentőakcióban.
Fotó: Fortepan
Forrás: Blikk / Frisshíreink portál
Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!
