10.4 C
Budapest

Tudtukon kívül házasodott össze két testvér: így reagált a férj, amikor megtudta

Dátum:

Egy férfi nagyon megrázó felfedezést tett – kiderült, hogy a saját lánytestvérével házasodott össze.

Az élet tele van véletlenekkel és különös csavarokkal, de arra már igazán kevesen számítanak, jobban fogalmazva maximum az ember legsötétebb rémálmában jön elő, hogy kiderüljön az, hogy valaki a saját testvérével kötötte össze az életét.

Egy férfi, akit kicsiként örökbe fogadtak, hat teljes éven át volt a saját lánytestvérével házas. Még két közös gyerekük is született, és lehet, hogy soha nem fedezték volna fel a közöttük húzódó rokoni kapcsolatot, hogyha a feleségénél nem diagnosztizáltak volna veseelégtelenséget.

A véletlen testvérházasság

A felesége annyira rossz állapotba került, hogy azonnali veseátültetésre volt szüksége. Miközben a férje felajánlotta saját szervét, az orvosi vizsgálatok közben DNS-egyezést találtak, és akkor derült fény arra, hogy a két szülő valójában egymás édestestvére.

GettyImages-1303982011

A férfi, akit gyerekként fogadtak örökbe, nem tudta, hogy kik a biológiai szülei, mert ők titkosították a nevüket.

– Miután megszületett a fiunk, a feleségem beteg lett, vesetranszplantációra volt szüksége. Ellenőriztük a rokonait, de egyikük sem bizonyult megfelelő donornak – jelent meg a férfi posztjának szövegezése a LadBible oldalán. Maga sem hitte volna, hogy jó alany lenne, de részt vett a vizsgálatokban, hogy kiderítsék ezt. Jó és rossz hírt is kapott ezután.

Kiderült, hogy tökéletesen passzol, és megfelelő donor lehet. Ezután még további vizsgálatokra küldték, ahol viszont már abnormálisan magas egyezést találtak az orvosok. Megdöbbent és összezavarodott, amikor közölték vele, hogy a felesége a saját testvére.

– Nem tudom, hogy mit csináljak, hogyan léphetnék tovább. Ő a feleségem, és a gyerekeim édesanya. Valószínűleg ezt a posztot törölni fogják, de minden sora igaz – fejezte be a gondolatmenetét a férfi.

Alatta több kommentben is arra biztatták a párt, hogy ha boldogok, és a gyermekeik is egészségesek, akkor remek szülők lehetnek attól függetlenül, hogy történetesen testvérek. Hogyha eddig minden jó volt, ne hagyják, hogy ez elrontsa nekik – neked mi a véleményed?

Képek forrása: Getty Images Hungary.

Forrás: Femina / Frisshíreink portál

Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...