16.1 C
Budapest

Új vezetéken kaphat földgázt Európa

Dátum:

Az év végére születhet döntés az Európát a Földközi-tenger keleti térségében található gázmezőkkel összekötő vezetékről.

„A végső döntést az év végére hozzuk meg és ennek birtokában a projekt 2027-re tűnik megvalósíthatónak” – mondta Fabrizio Mattana, az Edison gázipari ügyvezető alelnöke a Reuters hírügynökségnek adott interjúban.

Az izraeli partoknál elterülő tengeri gázlelőhelyeket Olaszországgal összekötő kétezer kilométeres vezeték szállítási kapacitása évi 10 milliárd köbméter lenne. A mintegy 6 milliárd eurós beruházási projekt kivitelezésében izraeli, ciprusi és görög vállalatok is részt vesznek. Az IGI Poseidon projekt vezetői a francia EDF olasz leányvállalata, az Edison, valamint a görög DEPA International Projects.

A tenger alatti gázmezők egy részén már folyik a kitermelés.

A mezők éves kapacitása 28 milliárd köbméter,

ám ez fejlesztéseknek köszönhetően az elkövetkező években növekedni fog. A földgáz harmadát Egyiptomba és Jordániába szállítják.

„Ha figyelembe vesszük a kapacitás regionálisan fel nem használt részét, valamint a mezők fejlesztéséből várható további mennyiséget, akkor legalább 20 éven keresztül évi 20 milliárd köbméter állhat a rendelkezésünkre” – mondta Mattana.

A vezeték szállítási kapacitását a projekt második fázisában évi 20 milliárd köbméterre lehet növelni.

A vezeték kivitelezése emellett lehetővé teszi majd hidrogén szállítását is.

Az Edison a nyár vége felé tervezi lebonyolítani a projekt piaci megvalósíthatóságának felmérését mind keresleti, mind kínálati oldalon, és amennyiben pozitív eredményre jut, akkor megvizsgálja uniós források biztosításának lehetőségét is az orosz gázszállítások pótlására szolgáló gázvezeték kivitelezéséhez.

Az Európai Unió ugyanis 2021-ben 155 milliárd köbméter földgázt importált Oroszországból,

szükségletének 45 százalékát az IEA (International Energy Agency) Nemzetközi Energiaügynökség adatai alapján. Az EastMed-Poseidon gázvezeték projekt szerepel ugyan az EU 2021-ben publikált „Közérdekű Projektek” (Projects of Common Interest) listáján, a Greenpeace azonban környezetvédelmi és geopolitikai okokra hivatkozva a projekt finanszírozása ellen lobbizik Brüsszelnél.

 

 

Nyitókép: onurdongel/Getty Images
Forrás: Infostart.hu / Frisshíreink portál
Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

 

 

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...