11.4 C
Budapest

Újra koronavírusos Majka felesége: egyedül töltötte a szilvesztert

Dátum:

Majoros Hajnalka egyedül szilveszterezett. Másodjára is elkapta a koronavírust.

Majka egy évvel ezelőtt kapta el a Covidot, amikor is súlyosabb tünetekkel bekerült a balassagyarmati kórházba. Ezalatt felesége, Hajni is karanténba vonult, de neki enyhébb tünetei voltak, ezért otthonukban tudott pihenni.

Hajni most egy szilveszteri képet posztolt közösségi oldalaira nem akármilyen szöveggel, ugyanis másodjára sem kerülte ki őket a vírus. Minden vágya az volt, hogy szeretteivel ünnepelje az újévet, de számításait sajnos keresztbe húzta a betegség. A karanténból jelentkezett be követőihez:

Azt hittem nem lesz időm év végi posztot írni, kitenni bármi olyan képet, ami a mai naphoz illene! Gondoltam úgyis túl elfoglalt leszek ehhez, mert a családommal társasozunk, filmeket, meséket nézünk. Táncolunk, zenét hallgatunk, iszogatunk, és izgatottan készülünk a ma esti házibuliba, ahol a tesómék, barátaink is ott lesznek, a fiaim pedig addig maradhatnak fent, ameddig csak bírnak! Úgy tűnt nem lesz elég időm, mert előtte még hajat kell mosnom, ki kell sminkelnem magam, ki kell választanom a ruhát, amit felveszek, amit a fiúk felvesznek…Még a lencsét is meg kell főznöm, mert nálunk ez szokás, hogy újévkor azt eszünk! Kötelező. Azt hittem nem lesz elég időm, és majd Storyba amúgy is kiteszek valamit! Mondjuk azt, ahogy ordít a zene, és mi üvöltve énekeljük, az Ájvantjúbeket az N Sync-től! De az élet megint megírta helyettem a forgatókönyvet. Igen, lett időm erre a posztra, és az elkövetkező napokban is lesz időm, csak épp nem úgy, ahogyan azt elterveztem, szerettem volna! Szobafogságra lettem ítélve! Egyedül vagyok egy szobában, miközben a családom tagjai itt vannak a házban! Hallom ahogy Peti a lencsét készíti, amit persze előző este beáztatott. A fiúk társasoznak, filmet néznek! Arti ugatja a szomszédokat, ellenben a petárda durrogtatása hidegen hagyja! Szerencsére- Előkerülnek lassan a dudák is, aminek a hangjától ugyan szétmegy a fejem, de most alig várom, hogy halljam, ahogy a fiaim megfújják! Szóval…Drága covid úr/hölgy! Egy évvel ezelőtt már jártál nálunk, amikor is igen mély nyomokat hagytál bennünk! Reméltem, hogy többet nem találkozunk, mivel akkor keményen megküzdöttünk, és az oltásokkal is felvettük a harcot ellened! Te mégis itt vagy, és bár margódra legyen írva, most nem vagy annyira kemény legény, és eddig a kiscsaládom többi tagját is békén hagytad, mégis meg kell, hogy kérjelek szépen alázattal, HÚZZAFRANCBA innen tőlem is! – írta ki érzéseit hosszadalmas posztban Hajni.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

majoroshajnalka (@majoroshajnalka) által megosztott bejegyzés

Forrás: Blikk.hu

Fotó: RAS-archív

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...