Újabb drámai hír érkezett Olaszországból
Még több mint 17 ezer embert kórházban kezelnek Olaszországban, ahol jövő héttől fokozatosan újraindul az élet. Újra megugrott, 474-gyel nőtt a koronavírus-járvány halálos áldozatainak a száma egy nap alatt Olaszországban, és így elérte a 28 710-t – közölte az olasz polgári védelmi hatóság. A napi adat legutóbb április 21-én volt ennél magasabb. A halottak száma […]
Francia miniszter: jó ideig együtt kell még élni a vírussal
A francia kormány úgy döntött, hogy július 24-ig meghosszabbítja a koronavírus-járvány miatt kihirdetett egészségügyi rendkívüli állapotot – jelentette be a kormányülés után az egészségügyi miniszter. A március 24-én két hónapra kihirdetett rendkívüli állapot feloldása május 23-án Olivier Véran szerint még túl korai lenne: az óvintézkedések hirtelen megszüntetésével a járvány új erőre kaphat. A rendkívüli állapot […]
„Óriási káosz alakult ki” – Megszólalt a magyar énekesnő, aki öt hónapig vesztegelt a tenerifei luxushajón
A Tenerifen tartózkodó luxushajó nem köthetett ki öt hónapig a koronavírus-járvány miatt. A legénység és az utazók is mondhatni megőrültek a bezártságtól. A hajón tartózkodott Zsurkán Zsanett szegedi énekes-táncosnő, aki látta a történteket, most pedig elmesélte, mit is élt át. A spanyol hatóságok nem engedték kikötni a luxushajót. Zsanett már nagyon aggódott, mert a hajóra […]
Kapcsolat lehet a vitaminhiány és a halálesetek között
Ugyanakkor fontos, nem szabad azt gondolnunk, hogy vitaminnal kezelni lehet a koronavírus-betegséget. A D-vitaminnak is szerepe lehet a koronavírus által okozott halálesetek megelőzésében a Queen Elizabeth Kórház Alapítvány és az East Anglia Egyetem közös tanulmányának előzetes eredményei szerint – írja az Index. A kutatók vizsgálata 20 európai ország lakosságának átlagos D-vitaminszintjére terjedt ki, a statisztikák […]
Igen borúlátó tanulmány látott napvilágot a koronavírusról
Amerikai járványügyi szakemberek szerint a kormányzati tisztviselőknek fel kellene hagyniuk azzal, hogy a járvány lehetséges végét érésével biztatják a lakosságot. Az új koronavírus akár 18-24 hónapig is kitarthat, amíg a lakosság 60-70 százaléka meg nem fertőződik, írja járványügyi szakemberek egy tanulmányra hivatkozva a CNN. A szakértők azt javasolták, az Egyesült Államok készüljön fel a legrosszabb […]
Megjelent két kullancsfaj is Magyarországon, akár vérzéses lázat is terjeszthetnek
Megjelent Magyarországon két Hyalomma kullancsfaj is, ami képes a krími-kongói vérzéses láz terjesztésére, mondta az InfoRádiónak Földvári Gábor, az Ökológiai Kutatóközpont tudományos főmunkatársa. A behurcolásoknak köszönhetően folyamatosan jelennek meg új kullancsfajok hazánkban, ennek egyik oka a vándormadarak mozgása. Az enyhe telek miatt a trópusi és szubtrópusi kullancsfajok is képesek áttelelni Magyarországon, amik közül van néhány […]
Csaknem 3,5 millió a fertőzöttek, több mint egymillió a gyógyultak száma a világban
Világszerte 3 344 099-en fertőződtek meg a koronavírus-járványban, a halálesetek száma 238 663, a meggyógyultaké pedig 1 053 342 volt a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem összesítése szerint szombat reggel. Péntek reggel még 3 257 520 volt a fertőzöttek száma, a haláleseteké 233 405, a gyógyultaké pedig 1 014 809. A fertőzés 187 országban van jelen. […]
Elküldtek a kórházból egy végstádiumban lévő daganatos beteget Budapesten – erről számolt most be egy önkormányzati képviselő
Elküldtek a kórházból egy végstádiumban lévő daganatos beteget, számolt be róla Facebook-oldalán Kassai Dániel XVIII. kerületi önkormányzati képviselő. Az egyik budapesti hajléktalanszálló vezetője levélben értesítette Kassait arról, hogy a végstádiumban lévő hölgyet azután rakták ki a kórházból, miután Kásler Miklós miniszter elrendelte a kórházi ágyak kiürítését. A beteg asszonynak az intézményvezető próbál Hospice Házat keresni, […]
Engedélyezték az ígéretes szert Amerikában
Az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet (FDA) engedélyezte a Remdesivir nevű szer használatát az új típusú koronavírus okozta betegség gyógyítására – jelentette be Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban. Az elnök mellett jelen volt az FDA vezetője, Stephen Hahn, a Remdesivirt kikísérletező kaliforniai laboratórium, a Gilead Sciences elnök-vezérigazgatója, Daniel O’ Day és Mike Pence amerikai […]
2942 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 12 krónikus beteg
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 2942 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 12 krónikus beteg. Ezzel 335 főre emelkedett az elhunytak száma, 625-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból. 1008 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 52-en vannak lélegeztetőgépen. A betegek számának növekedése miatt a kórházak felkészültek a […]