Beleőrült a koronavírusba, felgyújtotta magát egy magyar nő Angliában

Először rettegett a fertőzéstől, majd azt gondolta, csak átverés az egész. A 49 éves M. Zsuzsanna és 24 éves férje, Richard T. az angliai Moultonba éltek. A férfi elmondása szerint a feleségén nem mutatkoztak korábban pszichés betegségek jelei. Állapota akkor vett gyökeres fordulatot, mikor elvesztette anyósát és a kutyáját is. Ez nem sokkal a karantén […]

Húsz perc alatt mutatja ki a koronavírus-fertőzést egy ausztrál teszt

Másként, mint az eddigi tesztek. Az eljárást szabadalmaztatták. Ausztrál kutatók kifejlesztettek egy tesztet, amely mintegy 20 perc alatt kimutatja vérmintából a koronavírus-fertőzést. A Monash Egyetem kutatói szerint a teszt kimutatja azt, hogy az adott egyén fertőzött-e és azt is, hogy fertőzött volt-e a múltban. A teszt fejlesztésében az egyetem kutatói mellett részt vettek a BioPRIA […]

Nőtt a fertőzöttek száma Ausztriában

Hétfőtől ismét szájmaszkot kell viselniük az ügyfeleknek a salzburgi hivatalokban – adta hírül pénteken Michael Haybäck, a salzburgi közigazgatási hivatal vezetője, miután Ausztriában közel másfélszeresére ugrott a koronavírussal újonnan fertőzöttek napi száma. Hozzátette: azokon a helyeken, ahol nincs mód a legalább egyméteres távolság megtartására, a dolgozók számára is kötelezővé teszik a szájmaszkot. „Számítunk a fertőzés […]

Oroszországnak lehet először vakcinája

Közben 12 ezer fölé a koronavírus-járványban elhunytak száma. Oroszország a többi országnál előbb fejezheti be a Covid-19 elleni vakcinájának tesztelését – jelentette ki Kirill Dmitrijev, az Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) vezérigazgatója. „Ez az utolsó fázis, amely a vakcina aktív felhasználásának beindításához szükséges. Úgy gondoljuk, lehet, hogy Oroszország gyorsabban jut túl ezen a harmadik szakaszon, […]

Tizennégy újabb koronavírusos van Magyarországon, de nincs elhunyt

Pénteken is közölte a legfrissebb adatokat a tájékoztatási portál. 14 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 4293 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma – közli a Koronavírus.gov.hu. Nincs újabb elhunyt, az elhunytak száma változatlanul 595 fő, 3220-an pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 478 fő. Az aktív fertőzöttek 37 százaléka, […]

Exit mobile version