Túl a 770 ezren a koronavírus halálos áldozatainak száma

Ez azt jelenti, hogy nagyjából minden tízezredik Föld-lakó belehal a Covid-19-be. Már 21 394 639 ember fertőződött meg világszerte a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 770 112, a gyógyultaké pedig 13 386 124 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem vasárnap reggeli összesítése szerint. Egy nappal korábban még 21 083 098 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok […]

Koronavírus: nagyon nagy a baj a keleti határon túl

Vasárnapra is több mint 1600 új beteget regisztráltak Ukrajnában. Kárpátaljáról is vannak részletes adatok. Továbbra sem lassul számottevően a koronavírus-fertőzés terjedése Ukrajnában, vasárnapra is több mint 1600 új beteget regisztráltak, a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma pedig velük együtt már meghaladta a 91 ezret – derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) […]

Minden harmadik embert falhoz állít anyagilag a járvány

Akik a legjobban élnek, azoknak is átlagosan öt hónapra elegendő tartalékuk van mindössze – derül ki egy átfogó kutatásból. A magyar háztartások mindössze felének van annyi megtakarítása, amennyivel legalább két hónapot át lehet vészelni, illetve azok, akik a koronavírus-járvány hatására munkanélküliek lettek, átlagosan három hónapra elegendő tartalékkal rendelkeznek. Ugyanakkor a leginkább kedvező helyzetben lévő csoportokban […]

Lezárták az Újpesti Jégcsarnokot a koronavírus miatt

Az UTE felnőtt hokikeretéhez tartozó egyik játékos tesztje pozitívnak bizonyult. Az UTE egyik jégkorongozójának pozitív koronavírustesztje miatt lezárták az Újpesti Jégcsarnokot. „Az egyik felnőtt jégkorongjátékosunk koronavírustesztje pozitívnak bizonyult. A további fertőzések elkerülése végett a jégcsarnokunk fertőtlenítő takarítását rendeltük el, és a csarnokot bizonytalan ideig lezárjuk” – áll az UTE közösségi oldalának vasárnapi bejegyzésében. Hozzátették, az […]

Koronavírus – megint van elhunyt Magyarországon

39 fő a napi fertőzöttszám-növekmény. Egy idős, más betegségben is szenvedő ember halt meg. 39 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt egy idős, krónikus beteg – írja a Koronavírus-portál. Ezzel 4916 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak száma 608 fő, 3623-an pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 685 fő. […]