Így próbálják itthon előre jelezni a koronavírus várható terjedését

Már több mint 320 ezren töltötték ki a Magyar adatszolgáltató kérdőívet, amelynek válaszaiból a koronavírus várható terjedését próbálják előre jelezni az Innovációs és Technológiai Minisztérium járványmatematikai kutatói. Közleményükben felhívták a figyelmet arra, hogy az egy főre jutó találkozások száma az augusztus végi adatokhoz képest az iskolák újranyitásával és a munkába visszatérés miatt jelentősen megnövekedett, ami […]

Újabb összeg hangzott el, ennyibe kerülhet majd egy vakcina

A Sanofi gyógyszergyártó elnöke azt mondta, hogy a közeljövőben elkészülő koronavírus elleni vakcina dózisonként kevesebb mint 10 euróba fog kerülni. Olivier Bogillot a DPA hírügynökség által idézett France Intern rádiónak azonban leszögezte, hogy végleges árat még nem fogadott el a cég, a vakcinát pedig szerencsés lenne minél több embernek eljuttatni – írja a Világgazdaság. Olivier […]

Van egy ország, ahol egyetlen nap alatt több mit 90 ezer új fertőzöttet regisztráltak

Németország támogatást nyújt Indiának, ahol rekordokat dönt a járvány. Németország több százezer tesztkészletet és egészségügyi védőfelszerelést küld Indiába, továbbá rövid lejáratú hitelt nyújt az ázsiai országnak – írták a német Funke Médiacsoport lapjai vasárnap, miközben Indiában újabb rekordot döntött az újonnan azonosított koronavírus-esetek száma. Gerd Müllernek, a német kormány nemzetközi fejlesztési együttműködésért felelős miniszterének bejelentése […]

Vidéki bentlakásos gimnázium diákja fertőződött meg koronavírussal

A Pannonhalmi Bencés Gimnázium végzős évfolyamába járó diák tesztje lett pozitív. Az intézmény már nyáron kidolgozta erre a helyzetre a protokollt. A Magyar Kurír a Pannonhalmi Főapátság közleménye alapján ír arról, hogy az egész végzős évfolyam (egy kohorsz) a kollégium elkülönített tetőtéri szobáiban, önkéntes karanténban várja a hétfői és szerdai csoportos tesztelést, a diákokkal szoros […]

Megjöttek a friss magyar adatok: 495 újabb beazonosított fertőzött

Az elmúlt 24 órában nem emelkedett a járvány következtében elhunytak száma. A járvány miatt létrehozott kormányzati portál adatai szerint 495 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 8387 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak száma változatlanul 624 fő, 3958-an pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 3805 fő. Az […]

Exit mobile version