Müller Cecília: nem kötelező a szájmaszkviselés az iskolában

A lélegeztetőre került magyar betegek fele meggyógyul, ez nemzetközi összevetésben is jó arány – mondta az országos tisztifőorvos az operatív törzs hétfői tájékoztatóján, ahol az is elhangzott, a temetőkben is ajánlott a maszkviselés, illetve hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ „repertoárja” is bővült. 1478 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 31 krónikus beteg. Már […]

A fülzúgás is a koronavírus-fertőzés egyik új jele

Továbbra is a láz, a végtagfájdalom, valamint a szaglás és ízlelés képességének elvesztése a leggyakoribb tünet, de most hét olyat azonosítottak, amely sok fertőzöttnél jellemző. A koronavírus-fertőzés leggyakoribb szimptómái (például a láz és a szaglás elvesztése) mellett több olyan tünetet is azonosítottak már, amely ugyan ritkábban fordul elő, de főleg a társproblémákkal együtt jelentkezve intő […]

Két határkövet is átlépett most a világjárvány

Az egyiket a fertőzöttek, a másikat a gyógyultak számában. Mindkét „rangsorban” ugyanaz a négy ország áll az élen, csak a sorrend más. Hétfőre virradóra átlépte a 40 milliót a koronavírussal fertőzöttek számát tekintve világszerte – derül ki a Worldometers adataiból. Egymilliónál többen fertőződtek meg eddig az Egyesült Államokban (8,4 millió ember), Indiában (7,6 millió), Brazíliában […]

Minden ötödik teszt pozitív, Szlovénia megnyomta a vészjelzőt

Nagyon nagy a baj, járványhelyzetet hirdettek az egész országra, érvénybe lépett a nemzeti védelmi és mentési terv. A szlovén kormány hétfőtől újra járványhelyzetet hirdetett ki az egész országra vonatkozóan, amire a járványadatok rosszabbodása miatt számítani lehetett. Ezzel automatikusan aktiválódott az úgynevezett nemzeti védelmi és mentési terv, ami azt jelenti, hogy az állam állja a polgári […]

Hétfői adatok: újra több tucat halott egyetlen nap alatt Magyarországon

Csaknem ugyanannyi új fertőzöttet találtak vasárnap, mint szombaton. Egyáltalán nem lassít még a koronavírus-járvány. 1478 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 31 krónikus beteg – olvasható a Koronavírus.gov.hu portálon. Már 47 768 fő a hazánkban beazonosított koronavírusosok száma. Az elhunytak többsége idős, krónikus beteg, az elhunytak száma 1173 főre emelkedett, 14 312-en pedig […]