Kiakadt a vakcinák elosztásán a WHO-főnök

A „vakcinanacionalizmus katasztrofális morális bukás szélére sodorja a világot” – mondta. A koronavírus elleni oltóanyag igazságosabb elosztását sürgette Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója. Azt mondta, „jelentős kockázat” fenyegeti a vakcinák méltányos elosztására vonatkozó kilátásokat, ahogy a COVAX nemzetközi vakcinaelosztó kezdeményezést is, amely a tervek szerint a következő hónaptól kezdi meg szétosztani az […]

Vakcinabeszerzés: ekkor kerülhetnek piacra az újabb gyártók termékei

Az Európai Néppárt EP képviselőcsoportjának egészségügyi kérdésekben illetékes szóvivője arról is beszélt, hogy mi állt a nagy port felverő külön német vakcinabeszerzés hátterében. Peter Liese német EP-képviselő egy, a Népszavának adott interjúban – egyebek mellett – arról beszélt, hogy ha minden jól megy, január végén a piacon lesz az AstraZeneca készítménye. A Johnson&Johnson várhatóan a […]

Hatékony gyógyszer a koronavírus ellen? Igen, itt fejlesztik Magyarországon a zseniális szert

Hazai és külföldi szakértők bevonásával már zajlik annak a törzsanyagnak az előkészítése, amelyet magyar kutatók hamarosan benyújtanak az Európai Gyógyszerügynökséghez (EMA). Ez az anyag egy Magyarországon készülő, koronavírus elleni gyógyszeré. Röviden: A gyógyszer alkalmas lesz a fertőzöttek gyógyítására, minden koronavírus mutáció esetén Alkalmas lesz továbbá megelőzésre, például olyanoknál, akiknél nem alakul ki védettség az oltás […]

Müller Cecília: már a közösségekben is jelen van a gyorsan terjedő brit variáns

Kiderült, hogyan kell védekeznie annak, aki már mindkét vakcinaadagot megkapta, és mi lesz a további oltásokkal, ha valaki az első beadása után megbetegszik. A héten újabb oltóanyag-szállítmány érkezik. Kiss Róbert, az ügyeleti központ vezetőhelyettese kezdte a tájékoztatót: A hétvégén 496 emberrel szemben intézkedtek, mert nem vagy rosszul hordták a maszkot. 391-en nyilvános helyeken nem hordták […]

Napi adatok: ezer alatt az újonnan beazonosított fertőzöttek száma

Alacsonyan az új halálesetek száma is, de százzal nőtt a koronavírus-fertőzés miatt kórházban kezeltek száma hazánkban. 875 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 352 703 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 68 beteg, így az elhunytak száma 11 409 főre emelkedett – írja a központi tájékoztató oldal. A gyógyultak száma […]