Nem csak gyorsabban terjed, halálosabb is a brit vírusmutáns

Harminc százalékkal nagyobb halálozási arányt mutatnak az eddigi adatok. Boris Johnson brit miniszterelnök bejelentette, hogy a korai bizonyítékok azt mutatják, nemcsak fertőzőbb, hanem nagyobb a halálozási rátája is a Nagy-Britanniában azonosított új vírusmutációnak – írja a BBC. Azt már korábban kimutatták, hogy jobban terjed, mint a korábban ismert vírustörzsek. Először szeptemberben, Kentben azonosították a vírusmutánst, […]

Minden, amit tudni lehet a Szputnyik V vakcináról

Egymillió ember beoltására elegendő adag érkezik Oroszországból. Itt vannak a legfontosabb tudnivalók az orosz vakcináról. Egymillió ember beoltásához elegendő, kétmillió koronavírus elleni adag vakcinát vásárolt Magyarország Oroszországtól – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Az oltóanyag három ütemben érkezik: az első hónapban 300 ezer, a másodikban félmillió, a harmadikban pedig 200 ezer ember beoltásához […]

Eddig tudták tartani Pekinget, általános szigorítás kezdődött

Bezártak az iskolák és az óvodák Pekingben péntektől, és tömeges koronavírus-tesztelést folytatnak a kínai fővárosban, ahol az elmúlt napokban új, belföldi fertőzésből eredő eseteket azonosítottak. A február 12-én beköszöntő kínai holdújév miatt az általános iskolákban egyébként is vakáció vette volna kezdetét, a tanítást a felsőbb évfolyamok tanulói számára viszont az interneten folytatják péntektől. A tanintézmények […]

Friss felmérés: ennyien oltatnák be magukat itthon a jelen állás szerint

A KSH hetenként felméri az oltási hajlandóságot, csütörtökön közölték a friss adatokat. Azt írják, az oltási hajlandóság fokozatosan emelkedik. Míg a 2020. november 30-val kezdődő héten csak a válaszadók közel 15 százaléka volt biztos benne, hogy beoltatná magát, a mérés hetedik hetében (a 2021. január 11-ével kezdődő héten) már minden harmadik megkérdezett. Ez utóbbi héten […]

Csökken a kórházban ápoltak és az aktív fertőzöttek száma

Ezer fölött van viszont pénteken is az új betegek száma. Az elhunytaké csak lassan csökken. A csütörtöki 1410 után a pénteki adatok szerint 1311 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (Covid-19), ezzel 356 973 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 98 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 11 811 […]