Koronavírus – Németországban alkalmazzák először azt a terápiát, amivel Donald Trumpot kezelték

A több százmillió eurós költséggel bevezetendő új antitestkészítmény úgy hat, mintha „passzív oltás” lenne. Több százmillió eurós ráfordítással új terápiát vezetnek be Németországban az új típusú koronavírus által okozott betegség súlyos lefolyásának megelőzésére – mondta a szövetségi egészségügyi miniszter egy lapinterjúban. Jens Spahn a Bild am Sonntag című lapban közölt interjúban elmondta, hogy a szövetségi […]

Koronavírus-járvány: jócskán odébb van még a korlátozások feloldása Angliában

„Anglia előbb még nagyon-nagyon hosszú út áll a járványügyi korlátozások enyhítése előtt, mivel továbbra is nagy a nyomás az egészségügyi rendszeren” – mondta Matt Hancock brit egészségügyi miniszter. A miniszter arról beszélt, hogy a meghozott korlátozások enyhítettek a járványon, a halálozási számok szerencsére csökkennek, de még mindig hosszú út vár az angliai korlátozások enyhítéséig, mivel […]

Koronavírus: két negyven év alatti elhunyt az új áldozatok között

Mindkettő férfi, az egyikük 35, a másik 39 éves volt. A vasárnap jelentett 64 halálos áldozat a második hullám hazai napi adataihoz mérve alacsony szám, de két harmincas éveiben járó férfibeteg is van az elhunytak között – szúrta ki a 24.hu. Mindkettőjüknek volt alapbetegsége. A vasárnap jelentett 64 elhunytból öt hatvan év alatti. A 60 […]

Beoltottság tekintetében szinte mindenkit előzött Szerbia

Nagy az érdeklődés a koronavírus elleni vakcina iránt Szerbiában, oltási arány tekintetében az ország jelenleg Európában a negyedik, a világon pedig a kilencedik helyen áll – jelentette ki Aleksandar Vucic szerb államfő. A köztársasági elnök közölte, eddig több mint 42 ezer embert oltottak be valamely már Szerbiában is regisztrált vakcinával. Szerbiában az orosz Szputnyik V, […]

Napi adatok: leesett az egy nap alatt elhunytak száma

1257 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, 64 az egy nap alatt elhunytak száma. 1257 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 359 574 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 64 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 11 968 főre emelkedett – írja a központi tájékoztató oldal. […]

Exit mobile version