Washingtonnak komoly aggályai vannak a WHO jelentésével kapcsolatban

A Fehér Ház vasárnap felszólította Kínát, hogy tegyen elérhetővé adatokat a koronavírus-járvány legelső időszakából, egyúttal mély aggodalmának adott hangot szombaton azzal kapcsolatban, ahogyan az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ismertette kínai vizsgálódásainak eredményét. ake Sullivan, az amerikai elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója közleményében hangsúlyozta, hogy a jelentésnek független módon kell elkészülnie, a kínai kormány nem hajthat végre rajta módosításokat. […]

Így csavarodunk be a koronavírustól

Az anorexiás és bulimiás páciensek száma hatalmasat ugrott Angliában a koronavírus-járvány ideje alatt. Ugrásszerűen növekedett azoknak az embereknek a száma, akik anorexiával vagy más evészavarral kerestek pszichiátert a karanténidőszak kezdete óta, mondta el a The Guardiannek Agnes Ayton, a Royal College of Psychiatrists evészavarokkal foglalkozó fakultásának vezetője. A szakember nem számít arra, hogy a közeljövőben […]

A fertőzöttek száma 108 millió, a halálos áldozatoké 2,38 millió a világon

A világon 108 172 346 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 2 382 336, a gyógyultaké 60 554 299 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szombat reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban 107 778 268 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 2 368 341 volt. A fertőzés 192 országban […]

Koronavírus – kiderül, honnan szabadult a világra a járvány

Valamennyi feltételezést vizsgálja a koronavírus okozta Covid-19 betegség eredetével kapcsolatban az Egészségügyi Világszervezet (WHO) – közölte pénteki genfi sajtótájékoztatóján Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója, miután Washington bejelentette, hogy felül kívánja vizsgálni a WHO vezette küldöttség kínai útján összegyűjtött adatokat. A küldöttség, amely egy évvel a járvány kitörése után négy hetet töltött Kínában a Covid-19-járvány […]

Száz közelében az elhunytak, kétezer fölött az új fertőzöttek száma

Meghalt 93, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 2020 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést Magyarországon – közölte a koronavirus.gov.hu szombaton. A kormányzati portálon azt írták: 385 755-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké 13 636-ra emelkedett, a gyógyultak száma 293 542. Az aktív fertőzöttek száma 78 577-re csökkent. Kórházban 3771 koronavírusos beteget […]