Több millió kínai és orosz vakcina érkezik

Menczer Tamás szerint ez a mennyiség jelentősen segít majd a járvány legyőzésében. Több mint 4,5 millió adag vakcina érkezik a következő hetekben Kínából és Oroszországból, ezért indított a baloldal támadást a keleti vakcinák ellen – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára a Facebook-oldalán pénteken közzétett videóban. Menczer Tamás kifejtette: […]

Pfizer: harmadik oltásra is szükség lehet

Az is elképzelhető, hogy az embereknek minden évben be kell oltatniuk magukat a koronavírus ellen. A Pfizer amerikai gyógyszergyártó cég koronavírus elleni vakcináját beadatóknak valószínűleg egy harmadik adagra is szükségük lesz az elsőt követő 6-12 hónapon belül a védettség fenntartása érdekében – közölte a vállalat elnök-vezérigazgatója a CNBC amerikai tévének nyilatkozva. Albert Bourla hozzátette: sőt, […]

Nagy tévedés, hogy a brit variáns ne lenne halálosabb

Félreértésén alapultak azok a sajtóhírek, amelyek szerint csupán fertőzőképesebb, de nem halálosabb a koronavírus brit variánsa. Precízen áttekintve a Lancet című folyóiratban közzétett adatokat, egyértelmű – és a tudományos konszenzus továbbra is az –, hogy a brit variáns okozta megbetegedés mintegy 60 százalékkal nagyobb eséllyel végződik halállal, mint a vírus Vuhanban felfedezett vad típusa által […]

Hat hónapot várnának a Pfizer és a Moderna két oltása között

A brit variáns miatt elengedhetetlennek tartják az oltási kampány további gyorsítását Franciaországban. A francia orvostudományi akadémia azt javasolja, hogy hat hétről hat hónapra növekedjen a Pfizer/BioNTech és a Moderna koronavírus elleni vakcinák két dózisának beadása közti időtartam az 55 évnél fiatalabbak esetében annak érdekében, hogy minél többen megkaphassák az első oltást. „Ezzel fel lehetne gyorsítani […]

Napi járványszámok: 5215 új fertőzött, 241 halott

A koronavírus-járvány következtében elhunytak jelentős része még mindig idős, krónikus betegséggel szenvedő beteg. Orbán Viktor miniszterelnök reggel már elárult néhány friss járványadatot, ezek részleteit azonban a tájékoztató portál kevéssel később hozta nyilvánosságra: 5215 az új fertőzöttek száma (5307 volt egy nappal korábban), ezzel a járvány kezdete óta összesen 742 198 főre nőtt a beazonosított fertőzötteké […]