A Föld felé tart az egyik legnagyobb ismert üstökös, a mi életünkben nem lesz többször látható

a föld felé tart az egyik legnagyobb ismert üstökös, a mi életünkben nem lesz többször látható

A C/2017 K2 (PanSTARRS) üstökös a Naprendszer határán túlról érkezett. A megfigyeléséhez távcső szükséges. Noha a bolygóvonat nevű csillagászati eseménynek már vége, az esztendő tartogat még legalább egy, igen ritka jelenséget: az elkövetkező órákban, július 14-én és 15-én egyre közelebb kerül a Földhöz a 2017-ben felfedezett C/2017 K2 (PanSTARRS) üstökös – írta meg az Interesting […]

Elsüllyedt egy hajó a Kékszalagon

elsüllyedt egy hajó a kékszalagon

A Balaton ikonikus vitorlásversenye idején történt baleset Balatonalmádi előtt. A szervezők nem közölték, melyik hajót érte baleset, de a Facebook-bejelentéshez fűzött kommentek tanúsága szerint az Anibel süllyedt el, és a négyfős legénység sértetlenül a partra került. A baleset oka egyelőre ismeretlen. A hivatalos közlésben annyi szerepelt, hogy akik az északias irányt választották a kenesei bója […]

Atya ég! Halak potyogtak az égből Indiában – videó

atya ég! halak potyogtak az égből indiában – videó

A térségben mostanság nagyon szélsőséges az időjárás. Egy szokatlan jelenségnek, halesőnek lehettek szemtanúi az indiai Telangána államban, azon belül is a Dzsagtiál városában élők – írta meg az IFLScience. A Twitterre fel is került egy videó, ami állítólag a haleső után készült; ezen azt látni, hogy a földön halak ficánkolnak. Residents of Jagtial town in […]

Van mitől félni? Üzembe helyezték az egyik legrettegettebb szuperfegyvert Oroszországban

july 2021 severodvinsk. nuclear submarine "belgorod". the largest submarine in the world. russia, arkhangelsk region

Évtizedekig készültek rá, és most üzembe is helyezték az oroszok azt a fegyvert, amelyet a legsokoldalúbbként és legrettegettebbként tartanak nyilván. Oroszország szolgálatba állította a K-329 Belgorodot, a világ leghosszabb nukleáris meghajtású tengeralattjáróját. A Belgorodot nagy hatótávolságú torpedók hordozására tervezték, a méreteit tekintve pedig valóban csúcskategóriáról beszélhetünk, hiszen körülbelül 183 méter hosszú, amivel hosszabb, mint a […]

Müller Cecília: új variáns jelent meg Magyarországon

müller cecília: új variáns jelent meg magyarországon

Az országos tisztifőorvos beszélt a legújabb szennyvízadatokról is. A nagyvárosokban nőtt a koronavírus örökítőanyagának mennyisége a szennyvízben, de vidéken is stagnál és sehol sem csökkent – közölte az országos tisztifőorvos az M1 csatornán. Müller Cecília azt mondta: ahogy Európában, Magyarországon is hétről hétre, egyre nagyobb arányban nő a fertőzöttek száma. Itthon ugyanakkor még zömmel az […]

Kékes-lilás színben pompázó tűzgömb ragyogta be az eget – videó

kékes lilás színben pompázó tűzgömb ragyogta be az eget – videó

Országszerte látták és rögzítették. Szerda hajnalban kicsivel negyed négy előtt fényes meteor szelte át a délnyugati égboltot – írja az Időkép.hu hozzátéve, hogy több webkamerájuknak is sikerült megörökítenie – a fővárostól a Balatonig – a jelenséget, amik közül az alábbit találták a legszebbnek:  Nyitókép: Időkép/YouTube Forrás: Infostart.hu / Frisshíreink portál Frisshíreink portál, a Te […]

Lezuhant egy tűzoltó helikopter Görögországban

lezuhant egy tűzoltó helikopter görögországban

Az Égei-tengerbe zuhant egy tűzoltó helikopter Számosz közelében szerdán, a balesetben ketten súlyosan megsérültek és egy ember eltűnt – közölte a görög parti őrség. A helikopter egy erdőtűz oltásában vett részt. A román pilótára épségben bukkantak rá a sziget partjainál, és kórházba szállították. Egy román és egy moldovai férfira öntudatlanul találtak rá a tengerben – […]

Üvegszilánk lehet a rizsben – visszahívás

Üvegszilánk lehet a rizsben visszahívás

Üvegdarab lehet az egy kilogrammos Auchan Nívó jázmin rizsben, ezért azt kivonta a forgalomból az Auchan Retail Magyarország – hívta fel a figyelmet szerdán a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A visszahívás a 2024 február 28. minőségmegőrzésű, egy kilogrammos Auchan Nívó jázmin rizsre vonatkozik. A forgalmazó arra kéri a vásárlókat, hogy a visszahívott terméket ne fogyasszák […]

Majdnem egy hónapja folyamatosan szárnyal a napelemes repülő

majdnem egy hónapja folyamatosan szárnyal a napelemes repülő

Az európai Airbus konzorcium kísérleti gépe, a Zephyr S már 27 napot tölt a levegőben. Az ultrakönnyű, ember nélküli szerkezet villanymotorjait napelemek táplálják, de az akkumulátorai révén éjszaka is képes a levegőben maradni – számolt be a hvg.hu a BBC alapján. A 75 kilogrammos repülőgép 25-28 méteres fesztávú szárnyainak felső felületén vannak a napelemek, amelyek […]

Ilyen ítélet még nem volt Magyarországon: holttest nélkül is életfogytot kapott VV Fanni gyilkosa

ilyen ítélet még nem volt magyarországon: holttest nélkül is életfogytot kapott vv fanni gyilkosa

Budapest – Történelmi ítélet született VV Fanni ügyében! Ilyen még volt a magyar joggyakorlatban, holttestet nélkül is életfogytiglani börtönbüntetést kapott az ValóVilág egykori játékosának gyilkosa. B. László legkorábban 25 év múlva szabadulhat. Hatalmas médiaérdeklődés mellett hirdetett ítéletet szerdán a Fővárosi Tőrvényszék bírája, Dr. Farkas Gabriella, majd több mint négy órán keresztül indokolta döntését. B. László […]