Tordai Bencének le kell bontania a törvénytelenül épült luxusházát

Tegnapi tájékoztatásában a Budapesti Kormányhivatal megállapította, hogy Tordai Bence jogszerűtlenül, szabálytalan építési tevékenységgel építtette meg a 150 millió forintot érő villáját, és emiatt építésrendészeti eljárást indított. Ennek a szabályok értelmében nem lehet más vége, mint hogy a szélsőbaloldali pártelnöknek le kell bontania az amúgy meglehetősen ízléstelen luxusvillát – bár Tordai valószínűleg megpróbál majd újra trükközni. […]

Van férfi az életemben, csak ő most foglalt – Exkluzív interjú Kelemen Annával 18+

Exkluzív interjút adott a Blikknek Kelemen Anna! A szőke kebelcsoda kendőzetlen őszinteséggel mesélt jelenlegi élethelyzetéről, szerelmi életéről és felnőttfilmes múltjáról is és olyan dolgokról is lerántotta a leplet is, amiről soha nem beszélt ezelőtt. Néhány napja Lakatos Leventének adtál egy mélyinterjút, ahol nagyon őszintén meséltél a felnőttfilmes múltadról illetve a drogfüggőségedről is, ezután viszont kitettél […]

Új budapesti rendőrkapitányokat neveztek ki

Az I., II., VI. és XIX. kerületek kaptak új rendőri vezetőt, de Fejér megye élén is személycsere történt. Szeptembertől új rendőrkapitánya van a fővárosi I., II., VI. és XIX. kerületnek – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon. A közlemény szerint Balogh János országos rendőr-főkapitány csütörtöki hatállyal megbízta Kecskés Tamás ezredest a II. kerületi […]

Breaking! Döbbenetes, amit az Országos Roma Önkormányzat elnöke tett: ezért kattant a bilincs – Fotók a leleplezésről

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével gyanúsította meg az ORÖ elnökét. A nyomozó ügyészség által őrizetbe vett Országos Roma Önkormányzat elnökét, Agócs Jánost érintő ügyről tegnap azt mondták, hogy az elsődleges nyomozati cselekmények elvégzését követően adnak információt, ezt meg is tették: A megalapozott gyanú szerint az […]

Feltárták a Szent Gellért lakhelyének tartott sziklaüreget Bakonybél-Szentkúton

Befejeződtek a régészeti feltárások a Bakonybél-Szentkút lelőhelyen. Az ásatás során a szakemberek többek között feltárták azt a sziklaüreget, amely a legenda szerint a magyar történelem első vértanújaként számon tartott Szent Gellért velencei bencés szerzetes lakhelye volt bakonybéli remetéskedése idején. A feltételezések szerint zarándokhelyként szolgáló területen található üreg, valamint az egykor a szomszédságában álló, a feltárás […]

Hídról zuhant a Répcébe egy autó Kapuvárnál – négy halott

Valószínűleg migránsokat szállított a jármű. Négy ember meghalt és többen megsérültek csütörtök reggel Kapuvár külterületén, miután egy személygépkocsi a Répce-hídról a folyómederbe hajtott – közölte a rendőrség honlapján a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság. A közlemény szerint a sofőr a 8529-es út 10-es kilométerénél ismeretlen okból a Répce-hídról a folyómederbe hajtott, majd a jármű elmerült az iszapos […]

Exit mobile version