Csúfolták az iskolában, öngyilkos akart lenni a 11 éves kislány Gyürén

11 éves kislányt gázolt a vonat vasárnap Gyürén, az életveszélyes sérüléseket szenvedő gyereket mentőhelikopterrel vitték kórházba. A kislány iskolai zaklatások miatt kísérelt meg öngyilkosságot. A baleset következtében a kislány lába szilánkosra tört, és súlyosan roncsolódott a koponyája – nyilatkozta a gyermek nagypapája, aki feleségével közösen neveli unokáját. Hannát a külseje miatt csúfolták állandóan az iskolában, […]

Kunhalmi: Ha a Fidesz azt hiszi, hogy ettől több gyermek fog születni, akkor téved!

abortusz7ss

Az MSZP-s politikus a szülészetek rendbetételét követelte a kormánytól. Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, szerdán tüntetést szervezett több, az abortusztörvény módosítását ellenző szervezet a Kossuth térre. A megmozduláson jelen volt Kunhalmi Ágnes, MSZP-s politikus is, aki a Blikknek mondta el a véleményét a törvénymódosítással és a szívhangrendelettel kapcsolatban. A baloldali poliitkus úgy fogalmazott, hgy a szeptember közepéig […]