MKPK: nagypénteken Jézus kereszthalálára emlékeznek a keresztények

Nagypénteken Jézus szenvedésére és halálára emlékeznek a keresztények – olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) közleményében. Ezen a napon nem mutatnak be szentmisét a katolikus templomokban, mert „Krisztus maga az áldozat” – írták. A templomokban a díszek nélküli oltár emlékeztet a Golgota csupasz szikláira és az önmagát teljesen átadó Krisztusra is. A nagypénteki szertartást […]

Az agyműtétjéről vallott Koltai Róbert: „Menni sem tudtam, nagy baj volt”

Komoly operációja után ma már újra a régi Koltai Róbert. A színészt teljesen kicserélte az agyműtét, amelynek során egy úgynevezett söntöt helyeztek el a fejében, hogy segítse az agyvíz megfelelő áramlását. Eleinte persze, nem volt ilyen rózsás a helyzet: Koltait két héten keresztül vizsgálták a kórházban, mert az orvosok nem tudtak rájönni arra, pontosan milyen […]

Miért a nyúl hozza a húsvéti tojást?

A nyúl, akárcsak a tojás, a termékenység egyik szimbóluma. Már csak az a kérdés, hogyan és mivel kötötték őket össze egymással és a húsvéttal. Vagyis, miért pont a nyúl hozza a húsvéti tojást? A húsvéthoz kapcsolódó szimbólumok és hagyományok pogány szokásokból erednek és a termékenységhez van közük. Sok változáson mentek keresztül a középkor óta, például […]

Összeszámolták Magyarország nyugdíjmilliomosait – itt a lista

Magyarországon 35 ezren fél millió forintnál is több nyugdíjat kapnak havonta. Az ellátottak csaknem ötödének nyugdíja pedig nem érte el a 120 ezer forintot. 2023. január elsején az öregségi nyugdíj átlagos összege Budapesten volt a legmagasabb, 248 415 forint. Ez az országos átlagot 40 ezer forinttal, a legalacsonyabb megyei értéket, Bács-Kiskun megye átlagát pedig 63 […]

Izrael légitámadást intézett Libanon ellen

Az izraeli hadsereg pénteki közlése szerint Izrael légitámadást intézett Libanon déli részét célba véve, és növelte a Gázai övezet elleni csapásokat, válaszul arra a 34 rakétára, amelyet csütörtök délután Libanonból indítottak Izrael északi részei ellen. Több fórumon is közölték, hogy a légitámadás során a csütörtöki támadásért felelős iszlamista Hamász szervezetet vették célba. A Twitteren azt […]

3 tipp a húsvéti kajakóma és túlevés ellen: így falatozz kedvedre, miközben elkerülöd a pluszkilókat

Nem kell, hogy húsvét után többet mutasson a mérleg. A nagyobb ünnepek, családi összejövetelek legalább részben mindig az evésről szólnak. A húsvétot megelőző böjti időszak végével különösen jellemző, hogy az emberek nagy része egyik napról a másikra hirtelen beleveti magát a gasztronómiai örömökbe. A sonka, kalács, répatorta, zserbó és más finomságok azonban nemritkán túlevéshez és […]

Súlyos balesetet szenvedett Köllő Babett – Orvos sietett a segítségére

Egy orvos azonnal a színésznő segítségére sietett. Nem árulunk el nagy meglepetést azzal, hogy olykor bizony a színészek megsérülnek a színpadon. Mint kiderült Köllő Babett is járt már így. A színész-műsorvezető az Ütős Ötös szerda esti adásában mesélte el, hogy megsérült a győri Nemzeti Színház Chicago című előadásának nyitányában. Felidézte, hogy amikor belépett a színpadra, […]

Durva baleset az M0-son: kisbusz és autó rohant egymásba

Baleset történt az M0-ás autóúton. Egy személyautó és egy kisbusz ütközött az M0-ás autóúton, a 35-ös kilométernél, az M5-ös irányában, Gyál térségében. A fővárosi hivatásos tűzoltók áramtalanították a járműveket. Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra kell számítani – írta a Katasztrófavédelem. Fotó: police.hu Forrás: Ripost / Frisshíreink portál Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a […]

Hadházy Ákos kiposztolta annak a rendőrnek a fotóját, aki állítása szerint felrúgta őt

Egy Facebook-posztban tette közzé a független parlamenti képviselő annak a rendőrnek a képét és nevét, aki szerinte elsodorta a lábát a Karmelita kolostornál a kordonok visszaépítése közben. A politikus valószínűleg feljelentést tesz majd az ügyben, de adatvédelmi szempontból az ő lépése is aggályos lehet. Még nem tudni, hogy feljelentést tesz-e, de addig is egy Facebook-bejegyzésben […]

Próba lövészeten vett részt a Honvédség legújabb helikoptere

A H225M Caracal típusú közepes helikopterekből 16 darabot vásárolt Magyarország. A Magyar Honvédség az idén nyáron veszi át az első Airbus H225M helikoptereket. A légi járművekre speciális, H-Force elnevezésű fegyverzetrendszert szerelnek – közölte a miniszter. Hozzátette: a világon először a magyar légierőnél vezetik be „ezt a kombinációt, ezzel a fegyverzetrendszerrel”. Erről Szalay-Bobrovniczky Kristóf Facebook-videójában beszélt, […]

Exit mobile version