Adatlopás a Revolutnál, sok magyar is érintett lehet

Célzott kibertámadás érte a Revolut pénzügyi-technológiai céget, a támadás több mint ötvenezer ügyfelet érintett – írta Cybernews. Az érintett ügyfeleknek a cég e-mailt küldött, ez egyik ügyfél ezt közzé tette a Redditen. A litván állami adatvédelmi felügyelőség szerint felhasználónevek, e-mail címek, telefonszámok és számlaszámok kerülhettek veszélybe. A Revolut szerint azonban a pénz biztonságban van, és […]

Bejelentették az első elektromos meghajtású gépekkel teljesített légi járatokat

Az Air Canada vezetője bejelentette, hogy a légitársaság a Heart Aerospace ES-30-as típusú, 30 férőhelyes elektromos repülőgépének köszönhetően már 2028-ban képes lesz nulla károsanyag-kibocsátású elektromos járatokat kínálni a kanadai utasoknak – írja a Bloomberg. A légitársaság, amely 5 millió dolláros befektetéssel kisebbségi részesedést szerzett a svéd Heart Aerospace vállalatban, 30 darab ES-30-as elektromos-hibrid repülőgépre adott le […]

Újra felütötte a fejét az ebola Ugandában, egyenlőre nincs járvány, de lehet rá számítani, most egy ember már meg is halt ..

Kedden jelentette be az ugandai egészségügyi hatóság, hogy egy férfi ebolafertőzés miatt meghalt Mubende városában – írja a Metropol. A 24 éves férfi hétfőn halt meg Mubendében, Uganda középső részén. A hatóságok számára egyelőre nem világos hogyan kaphatta el a férfi a fertőzést, de hozzátették, hogy szeptemberben többen is meghaltak egy „furcsa betegségben” pontosan ezen […]

Figyelmeztetés minden magyarnak: a gyurcsányi politika helyet követel magának

Nem nemzetmentő ambíciók, sőt még csak a valódi összefogás igénye sem szerepelt a valódi célok között, kizárólag a DK és Gyurcsány Ferenc pozíciójának javítása. Az árnyékkormány intézménye a brit politikában bevett formáció, miszerint a legerősebb ellenzéki párt mintaparlament szerűen létrehoz egy fiktív kabinetet, melyen keresztül megpróbál nyomást gyakorolni a kormányzópártra, egységesíteni saját politikai közösségét és […]

Megkéseltek egy embert Ferencvárosban

Egy késsel hadonászó férfi miatt hívták ki a rendőrök Ferencvárosban. Kiderült, hogy a férfi nem sokkal korábban súlyosan megsebesített egy férfit. A rendőrök gyorsan elfogták a támadót. A rendőrséget 17 óra után értesítették, hogy a IX. kerületben, a Könyves Kálmán körúton egy férfi késsel hadonászik. A késes férfit 20 percen belül elfogták a rendőrök egy […]

Szlovénia és Németország váratlan háborús bejelentése

Ljubljana 28 M-55S típusú, a Szovjetunióban kifejlesztett, de több országban gyártott közepes harckocsit küld Ukrajnának, cserében Németország a saját készletéből 35 német gyártmányú teherautót és 5 víztartályt ad Szlovéniának – közölte hétfőn a szlovén miniszterelnöki hivatal. A tájékoztatás szerint erről Robert Golob szlovén kormányfő és Olaf Scholz német kancellár állapodott meg. „A három ország közötti […]

Szenzációs felfedezés: egyetlen gyorsteszt kimutatja a halálos daganatot

Meg fogják változtatni a rákszűrés lehetőségeit és gyakorlatát azok a tesztek, amelyek egyetlen vérmintából akár 50-féle daganat jelenlétét ki tudják mutatni a keringő daganat-eredetű DNS alapján. Sokkal több daganatos megbetegedés válik időben felfedezhetővé Jelentős változás készül a rák korai felismerésének terén, amely a daganatok diagnosztikájának és kezelésének szinte valamennyi fázisát befolyásolja majd. A több daganattípust […]

Hogyan működik a koronavírus antigén gyorsteszt?

A koronavírus antigén gyorstesztek az aktuális koronavírus fertőzés kimutatására alkalmasak. Mivel több típusú koronavírus antigén gyorsteszt érhető el a Carbon Medical webáruházából, ebben a cikkünkben 3 típusról fogunk bővebb tájékoztatást nyújtani. Hightop Biotech 1 db-os koronavírus antigén gyorsteszt Ez egy olyan koronavírus antigén gyorsteszt, amelyet csak szakember végezhet el, hiszen ehhez orr- vagy szájgarati mintavétel szükséges. […]

A vészhelyzet 19. napja: 447-re nőtt a beazonosított koronavírus-fertőzöttek száma és elhunyt két újabb idős krónikus beteg (18+)

Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 447-re nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt újabb két 90 év feletti alapbetegségekkel küzdő beteg. Az elhunytak száma ezzel 15 főre nőtt. A csoportos megbetegedések szakaszában vagyunk, amikor közösségben, személyes érintkezések útján terjed a fertőzés. Magyarországon is már bárhol és bárkiben jelen lehet a […]

Exit mobile version