Itt ez a cég, aki 24 órán belül megveszi az ingatlanodat

Magyarországra is betörhet az amerikai trend Az Amerikai Egyesült Államok leggyorsabban növekvő ingatlanportálja évek óta vásárol fel ingatlanokat mesterséges intelligencián alapuló értékbecslők segítségével. A Zillow nevű cég 5-10 százalékkal a becsült piaci ár alatt veszi meg a lakásokat úgy, hogy az eladónak egy napon belül kifizetik a teljes összeget. Az innováció előszele már megcsapta Magyarországot, […]

Hatalmas sikert aratnak a Füvészkert családi rendezvényei

2022-ben is folytatódik a városi emberek kimozdítása a természetbe Idén összesen öt alkalommal rendezték meg a Füvészkertben az Öko Zsibongót. A környezettudatos családi programsorozat augusztusban indult, és az idei utolsó eseményen, december 5-én a Bio Mikulás programon vehettek részt az érdeklődők. Augusztustól decemberig összesen 7 000 látogató és több mint 130 kiállító volt jelen az […]

Három éven belül több ezer robot segítheti az emberek munkáját a vendéglátásban és az egészségügyben

A koronavírus világméretű terjedése bizonyította, hogy a robotok a vírus elleni védelem hatékony eszközei, emellett segítséget nyújtanak az egészségügyben és vendéglátásban tapasztalható munkaerőhiány enyhítésében. Az Enjoy Robotics Zrt. a Debreceni Egyetem Műszaki Karával együttműködve a nemzetközileg is versenyképes hazai robotikai ipar hosszútávú fejlesztését célozta meg. Ennek első lépéseként felépült az első magyar robotgyár, melyben hamarosan […]

Ezentúl akár a tengerpartról is alapíthatunk céget

Egy új magyar program egyszerűsíti a cégalapítást Egy új, magyar fejlesztésű program jelentős mértékben egyszerűsíti a cégalapítási eljárást. Az ingyenesen használható felület az ügyvédeknek havi 20-30 munkaórát is megtakaríthat és a leendő cégtulajdonosoknak is lehetőség nyílik arra, hogy bárhonnan elindítsák cégük megalapítását. A magyar fejlesztésű ingyenes program azon kívül, hogy a leendő cégtulajdonosoknak is kényelmesebbé […]

Ez a három újdonság határozza meg az online marketinget 2022-ben

Úgy célozhatók a hirdetések, mintha az adott személyhez beszélnénk Három meghatározó trend alakíthatja az idei évben az online marketinget: a videók előtérbe kerülése mellett az arc felvállalása és a 360 fokos marketingeszközök kerülhetnek középpontba 2022-ben. Berta Gergő marketingszakértő arról beszélt, napjainkban a hirdetéseknél már nemcsak a klasszikus értelemben vett demográfiai adatokkal lehet dolgozni, hanem előtérbe […]

Érezni és együttérezni tanít az elsőkönyves szerző

Bucsi Mariann regényét olvasva megnyílnak bennünk az eddig zárt kapuk Jelentőségéhez képest kevés szó esik róla, de Magyarországon még mindig nehezen beszélnek az emberek az érzelmeikről, és főként, igyekeznek lehetőség szerint minél kevesebbet kifejezni belőlük. Hosszú évek, évtizedek, évszázadok alatt rögzült az a beidegződés, hogy az érzelmek kimutatása a gyengeség jele. Ez a gondolkodásmód nem […]

Az ukránok szerint Harkivot ők ellenőrzik, jelentették az eredményeiket – videó

Azt állítják, Ukrajna második legnépesebb városában teljesen demoralizáltak az orosz katonák, sorra adják meg magukat. Vasárnap reggel arról érkeztek jelentések, hogy az orosz támadók betörtek Harkivba. Anna Maljar ukrán védelmi miniszterhelyettes vasárnap a Facebookon azt közölte, hogy az orosz invázió kezdete óta az orosz fegyveres erők mintegy 4300 katonát, 150 harckocsit és több mint 700, […]

A csalók Covid-oltással is átverik az embereket

40 ezer forintját vették el egy Cegléd közeli tanyán élő nőnek. Egy csalásokkal foglalkozó nő már 300 ezer forintjától megszabadította korábban a sértettet. A koronavírusos akcióban egy férfi ismerősét küldte el az áldozathoz, aki 40 ezer forintot átadott az álorvosnak, aki a pénzzel eltűnt. A Ceglédi Járási Ügyészség a férfi ellen zsarolás bűntette, míg a […]

Ennio Morricone családja koncertturnét jelentett be az elhunyt zeneszerző tiszteletére 2022-ben Budapesten is felcsendülnek Morricone slágerei

2022. december 18-án 20:00 órakor a Papp László Budapest Sportarénába érkezik az ‘Ennio Morricone – The Official Concert Celebration’. ENNIO MORRICONE – THE OFFICIAL CONCERT CELEBRATION   November 10-én az Oscar-, Grammy- és kétszeres Golden Globe-díjas olasz zeneszerző, Ennio Morricone születésnapján jelentette be az elhunyt legenda családja: világturnét szerveznek a mester tiszteletére. Az egyetemes filmzene […]

Életmentő lehet az otthon tartott gyorsteszt

A koronavírus-járvány 4. hulláma során ismét kulcskérdéssé vált, hogy ki és mikor veszi észre magán a Covid tüneteit, és mikor tudja diagnosztizálni azt. Szakértők szerint ennek az egyik leggyorsabb módja az, ha mindenki a patikákban kapható gyorsteszttel bizonyosodik meg arról, hogy érintett-e. Az Európai Gyártók által forgalmazott termékek minősége az elmúlt egy évben robbanásszerűen javult. […]

Exit mobile version