Jóval gyorsabban terjed a brazil variáns, mint eddig hittük

Nemzetközi kutatócsoport állapította meg, hogy a brazil variánsként ismert törzs, melyet Manausban fedeztek fel, akár kétszer olyan gyorsan is terjedhet, mint a korábban globálisan elterjedt változat. A november óta terjedő, P1 nevet viselő törzs hamar domináns szerepre emelkedett a dél-amerikai országban, napjainkban pedig már 37 országban jelen van, írja a MedicalXpress. Molekuláris kutatások igazolták, hogy […]

Van kapcsolat a Janssen oltása és a vérrögösödés közt

Az Európai Gyógyszerügynökség szerint az előnyök ezen oltás esetében is jóval nagyobbak az oltás felvétele esetében, mint az esetleges rizikók. A mellékhatás nagyon ritkának számít. A vérrögösödést és a vele egyszerre fellépő alacsony vérlemezkeszám kialakulását fel kell vennie a Janssennek koronavírus elleni oltása nagyon ritka mellékhatásainak listájára, döntött az EMA gyógyszerbiztonsággal foglalkozó bizottsága az ügynökség […]

Kamerák előtt szólalt meg menye haláláról Delhusa Gjon: a fiatal nő halálát agydaganat okozta – videó

Delhusa Gjon a LifeTV Ébredj velünk című műsorában mesélt a családját ért tragikus halálesetről. Az énekes alighogy felépült a koronavírus-fertőzésből, újabb sorscsapás érte, ugyanis elvesztette imádott menyét. Fia feleségénél agydaganatot diagnosztizáltak, mely rövid időn belül a halálát okozta. Gjon elmondta továbbá, hogy semmi előjele nem volt a betegségnek, nem számítottak rá. Jelenleg rengeteget segít fiának […]

Koronavírus: nagyobb veszélyben az elhízottak

A túlsúlyos vagy elhízott Covid-19-páciensek esetében annak is nagyobb a valószínűsége, hogy oxigénpótlásra vagy lélegeztetésre szorulnak, szemben az egészséges súlyú betegekkel. A túlsúlyos vagy elhízott betegeknél nagyobb a kockázata a Covid-19 súlyosabb lefolyásának – állapította meg egy ausztrál kutatók által vezetett nemzetközi tanulmány. A Diabetes Care folyóiratban publikált kutatást a Murdoch Gyermekegészségügyi Kutatóintézet (MCRI) és […]

Nyolcszor nagyobb a vérrögösödés rizikója koronavírus után, mint az AstraZeneca vakcinája miatt

A betegséget követő agyi vénás trombózisok harmada harminc év alatti betegeknél következik be egy kutatás szerint. Egymillió koronavírus-fertőzöttből 39 esetében alakult ki trombózis, míg az AstraZeneca vakcinájának beadása után egymillióból 5 embernél – írja a Sky News.A koronavírusos betegek esetében felfedezett rizikó nagyjából háromszorosa annak, mint egy vírusfertőzés után átlagosan. Oxfordi kutatók úgy találták, hogy […]

Megrohamozták a laborokat, sokan méretnek ellenanyagszintet

A vizsgálóhelyeken napokkal előre beteltek az időpontok. Néhány hét alatt elképesztően népszerűek lettek SARS-CoV-2 koronavírussal szembeni ellenanyag kimutatására alkalmas vizsgálatok, az ezzel foglalkozó vizsgálóhelyek többségében erre a hétre már nem is lehet időpontot foglalni – írja a novekedes.hu. Ennek egyrészt az az oka, hogy a fertőzésen igazoltan átesettek és a beoltottak mellett az is kaphat […]

Tünetmentes fertőzés után a férfiaknál több antitest termelődik, sőt!

A tünetmentesek tesztelése anyagi és kapacitásbeli okok miatt nem terjedt el a pandémia alatt, így ma még kevéssé érthetjük azt, milyen szerepet játszanak a koronavírus terjedésében, és hogy milyen védettséget ad egy így átvészelt megbetegedés – egy kutatás ennek igyekezett utánajárni. A tünetmentes fertőzöttekkel és az általuk termelt antitestmennyiséggel kapcsolatos kérdések egy részének megválaszolására kezdték […]

Egy oltás még nem elég: el is mondjuk, miért

Magyarországon jelenleg még csak két adagban védettséget nyújtó oltások érhetők el: az első adagot követően még nem alakul ki teljes védettség, ezért nem indokolt az sem, hogy kevésbé vigyázzunk, mint korábban. Az egy adagnyi vakcinával már beoltottak ne változtassanak viselkedésükön: várakozzanak addig, amíg oltásuk második adagját is megkapják, javasolja Paul Offit, az amerikai élelmiszer- és […]

A túlélők harmadának agyára hat a koronavírus

Neurológiai vagy pszichológiai jellegű problémákat tapasztalt a koronavírusból felépülők 34 százaléka még fél évvel felgyógyulását követően is, derül ki egy friss kutatásból, melyet a Lancetben publikáltak. A legtöbben szorongással küzdöttek – az érintettek 17 százalékát jellemezte ez az állapot –, utánuk pedig a hangulatingadozásokat megtapasztalók voltak a legtöbben – 14 százalék –, derül ki a […]

Vizitet tartott Kásler Miklós – videó

A Dél-pesti Centrumkórházban tett látogatást az emberi erőforrások minisztere. Kásler Miklós a videóban azt mondta: a kórház munkatársai egy éve minden nap rendkívül nehéz körülmények között dolgoznak, magas terhelés mellett, változatlan elhivatottsággal. Meglátása szerint a kórházi kapacitások nem merültek ki a mostani harmadik hullám legnehezebb időszakában sem. See more A miniszter videójában elmondta még, hogy […]

Exit mobile version