Kiderült, meddig fertőz egy koronavírusos beteg

És az is, a betegsége melyik fázisában a leginkább. A Lancet Microbe nevű brit tudományos folyóiratban bemutatott azon eredményről számol be a BBC, hogy a tünetek jelentkezését követő 5 napon belül a legfertőzőbb a koronavírus-bete – szúrta ki az Index. Szaporodni képes vírusokat a tünetek megjelenése után 9 nappal találtak még. A tanulmány 79 kutatást […]

Friss bejelentés: még hatékonyabb a Pfizer oltása

A végső hatékonysági elemzés adatai a Pfizer vakcinájval kapcsolatos előzetes ígéreteket igazolták: 170 megbetegedésből 162 a placebóval oltottak körében következett be. Biztonságos és hatékony a Pfizer koronavírus elleni oltása a ma közzétett, legfrissebb adatok szerint. A 95 százalékos hatékonyság igaz volt a 43 ezernél is több önkéntes közül azokra, akik korábban nem fertőződtek meg koronavírussal, […]

Kutyasétáltatókat és maszkot nem hordókat is elkaptak a rendőrök

A rendőrség tapasztalatai alapján a lakosság egyre nagyobb arányban követi a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozó szabályokat – mondta a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese. Kiss Róbert a közmédiának kifejtette, eddig 147 település önkormányzata rendelt el közterületi maszkviselést, a rendőröknek pedig szombaton 267 esetben kellett intézkedniük ezen szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. […]

Ha többen ülnek autóba, nőhet a koronavírus halálozási aránya

Ingyenes parkolás ide vagy oda, érdemes kétszer megfontolni, biztosan szükséges-e egy újabb autós utazás: a levegőszennyezés kis mértékű emelkedése is drasztikusan növeli a koronavírus halálozási adatait egyes kutatások szerint. Aki szennyezettebb levegőt szív, annak nagyobb esélye van arra, hogy belehaljon a koronavírus-fertőzésbe – derül ki egy háromezer amerikai megye adatait feldolgozó kutatásból. A MedicalXpress beszámolója […]

Új kezelés segíthet a koronavírusos betegeken

Egy belélegezhető, fehérje alapú gyógyszer gyorsíthatja a koronavírusból való gyógyulást, egyúttel csökkenti a súlyos betegség kialakulásának valószínűségét. Az SNG001 nevet viselő kísérleti gyógyszer a Sky News tudósítása szerint interferon beta-1a-t tartalmaz. Ezt az anyagot testünk is termeli a vírusfertőzések leküzdésének érdekében. A gyógyszert, melyet Southamptonban fejlesztett ki a Synairgen, kis létszámú klinikai kísérletben már kipróbálták, […]

Majkát kiengedték a kórházból, de rosszul érzi magát – VIDEÓ

A koronavírusos rapper újra beszámolt állapotáról. Erőtlennek érzi magát Majka. A zenészt kiengedték a kórházból, de rosszabbul érzi magát. „Az orvosok megkegyelmeztek, mert jók lettek az eredményeim és azt mondták, hogy hazajöhetek a gyerekem szülinapjára, ez fontos volt nekem” – mondta a videóban. Hozzátette, orvosok azt tanácsolták neki, hogy nem kell elzárkózniuk a gyerekektől.  […]

Kérdések és korlátok: sok mindent kell még megtudnunk a Pfizer-vakcináról

A Pfizer a BioNTechhel és a Fosunnal közösen fejlesztett vakcinájáról még sok részletet nem osztott meg: megválaszolható és egyelőre megválaszolatlan kérdések garmadája sorakozik emiatt a tudományos világban és laikusok körében egyaránt. A Pfizer nagy bejelentése után még várnunk kell a vakcinával kapcsolatos előzetes elemzések adataira, addig pedig a tudományos világban is kérdések merülnek fel az […]

Már Majka kétszer műtött szívét támadja a koronavírus

A rappert korábban kétszer műtötték, most a fertőzés miatt ismét szívritmuszavara van. Az ismert rapper néhány napja fertőződött meg a koronavírussal, kórházba is került, mert gyulladást találtak a tüdején. Ezeket a kis elváltozásokat a tüdején időben észrevették, de Majka arról számolt be a kórházból, hogy visszatért korábbi szívbetegsége. „Visszajött a szívritmuszavarom, ami egy pluszdobbanást eredményez. […]

Majka a kórházból: „mellbeütött engem ez”

A rapper videóban számolt be állapotáról. Egy kórházi ágyról jelentkezett rajongóinak Majka. A zenészről pénteken derült ki, hogy koronavírusos és többen is megfertőződtek a környezetében. Most arról beszélt, hogy egy barátjával együtt mellkasi CT-vizsgálatot csináltatott, ami kisebb elváltozásokat mutatott ki a tüdején. Az orvosok azt mondták, a biztonság kedvéért pár napig maradjon bent, szteroidot kap. […]

Kiégés fenyegeti az egészségügyben dolgozókat

Az egészségügyi dolgozókat nem védik eléggé a koronavírussal szemben, a szektor extrém módon terhelt dolgozóin egyre nagyobb a nyomás. A napokban látott napvilágot a hír, miszerint egy belga kórházban az igazoltan koronavírus-pozitív nővéreket is arra kérték, folytassák a munkát. Ez a tény jól rámutat arra a problémára, amely az európai egészségügy egészének működését veszélyezteti: az […]

Exit mobile version