A gyermekek maszkviseléséről adott ki ajánlást a WHO

Az Egészségügyi Világszervezet már június 5-én adott ki ajánlást arról, hogy az emberek viseljenek maszkot, de a gyerekekre vonatkozóan mindeddig nem adott tanácsot. A 12 évnél idősebb gyerekeknek is maszkot kellene viselniük a koronavírus-világjárvány elleni védekezésképpen, ugyanúgy, ahogy a felnőtteknek, a 6 és 11 év közöttieknek pedig a körülményektől függően az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és […]

Súlyos sérülésekkel fenyeget a karantén utáni gyors visszatérés

Nehéz helyzetben vannak azok a sportolók, akik hirtelen karanténba kerülnek. Pozsonyi Zsolt erőnléti edző az otthon végzett edzések korlátairól, és az egyéni felkészülés veszélyeiről is beszélt az InfoRádióban. A Magyar Vízilabda Szövetség kérésére Pozsonyi Zsolt olyan gyakorlatsorokat állított össze, amelyeket bárki jól hasznosíthat. A Ferencváros pólócsapatai mellett is dolgozó szakember arról is beszélt az InfoRádióban, […]

Koronavírus: kilövés után tesztelik az új orosz Szputnyikot

Posztregisztrációs tesztelés indul, miközben a vakcinával már oltják az egészségügyi dolgozókat. Jövő héten 40 ezer ember bevonásával kezdődik meg a Szputnyik V elnevezésű első orosz vakcina klinikai tesztelésének „posztregisztrációs” szakasza, ezzel párhuzamosan pedig az orosz egészségügyi dolgozók és a veszélyeztetett csoportok önkéntes alapon történő oltása is – jelentette be Kirill Dmitrijev, a koronavírus elleni orosz […]

Szakpszichológus a koronavírus-agresszióról: sajnos így működik az ember

A koronavírus-járvány okozta krízisben elfáradtunk, frusztráltak lettünk, ez pedig agressziót szül – mondta Goschi Gabriella. A klinikai szakpszichológus megoldást is kínál, hogy legyünk úrrá ezen a helyzeten, és ne fajuljanak el viták csupán amiatt, hogy az egyik ember visel maszkot, a másik pedig nem. Folyamatosan növekszik az új koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, a környező államokban pedig […]

Koronavírus – megfejtettek egy rejtélyt, újfajta kezelések jöhetnek

Amerikai tudósok rájöhettek, mi okozza az egyik legismertebb tünet, a szagláskészség elvesztését. Az új koronavírus okozta Covid-19-ben szenvedő betegek esetenként szaglásvesztést tapasztalnak, melynek kutatása új kezelések kifejlesztésének alapjául szolgálhat. Amerikai tudósok úgy vélik, rájöttek, mi okozza a szagláskészség elvesztését, ennek alapján újfajta kezelési módszert dolgozhatnak ki a fertőzöttek gyógyítására. Az amerikai baltimore-i Johns Hopkins Egyetemi […]

Döntött az UEFA, lehetnek nézők szuperkupa-meccsen a Puskás Arénában

Nézők előtt rendezhetik szeptember 24-én a labdarúgó európai Szuperkupa-mérkőzést a budapesti Puskás Arénában – jelentette be az MLSZ. Az MLSZ közösségi oldalának beszámolója szerint az európai szövetség (UEFA) az elmúlt hónapok zárt kapus nemzetközi mérkőzései után a Szuperkupa-meccsen tesztelheti azt a rendszert, amelyben korlátozott számban újra beengedhetők szurkolók a válogatottak és klubcsapatok nemzetközi mérkőzéseire. A […]

Újra „helyzet van” a Pesti úti idősotthonban

A fenntartó főváros látogatási és kijárási tilalmat rendelt el az ország legnagyobb létszámú ilyen intézményében. Az intézményvezető kezdeményezésre augusztus 19-étől látogatási és kijárási tilalmat rendelt el a Fővárosi Önkormányzat fenntartásában lévő Pesti Úti Idősek Otthonában a Fővárosi Operatív Törzs – közölte a főpolgármesteri hivatal kedden az MTI-vel. A fenntartó folyamatosan ellenőrzi a járványvédelmi protokollok, illetve […]

Kína is előállt a maga vakcinabejelentésével

Ennek legfontosabb eleme az időpont: még 2020-ban hozzáférhető koronavírus-védőoltást ígér a koronavírus „bölcsője”. A SinoPharm kínai állami gyógyszergyártó vállalat várhatóan az év végéig kereskedelmi forgalomba hozható oltóanyagot állít elő az új típusú koronavírus ellen – mondta a vállalat vezetője, Liu Csin-cseng a Kínai Kommunista Párt lapjában kedden megjelent cikkben. Liu elmondása szerint a vakcina 1000 […]

Vakcina – A fél világ erre várt: az oroszok végre elkezdenek publikálni

Az első orosz Covid-19-vakcina klinikai tesztelésének eredményeit hétfőn nyújtják be publikálásra egy tudományos folyóirathoz – mondta Alekszandr Gincburg, az oltóanyagot kifejlesztő Nyikolaj Gamaleja Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézet igazgatója az Interfax hírügynökségnek. Gincburg akadémikus szerint a közlésre több tekintélyes orosz és külföldi folyóirat tett ajánlatot. Elmondása szerint Oroszországban a klinikai tesztelés eredményét rendszerint a készítmény […]

Ipsos: csúcson a szájmaszkot viselő magyarok aránya

Egy augusztusi kutatás szerint zavartalanul élik tovább az életüket a magyarok, de a fertőzöttség emelkedésére reagálva nagyobb hangsúlyt fektetnek a vírus elleni védekezésre, mint egy hónappal korábban. Kettős képet mutatnak a trendek: a védekezési módokban megújuló felívelést, míg a lakosság mobilitásában lazuló tendenciát. Az arcmaszk viselése, vagy a kézmosás gyakorisága újra emelkedik, a kézfogást is […]