Merkely Béla: novemberre el kell készülnie a koronavírus-vakcinának

Ezen a nyáron maradjunk itthon, és fedezzük föl szép hazánkat – mondta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatója. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az országos szűrővizsgálat hasznáról, a második járványhullám veszélyéről és arról is, hogy miért nem engedhetik meg a tehetős országok, még egyszer hasonló pandémia alakuljon […]

Rossz minőségű maszkokra bukkantak itthon

Több mint négyszázezer hamis és rossz minőségű védőmaszkot, valamint nyolcvanezer egyéb egészségügyi védőeszközt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Győr-Moson-Sopron megyei munkatársai az M1-es autópályán két kamionban – közölte a NAV megyei igazgatósága. A 130 millió forint értékű szállítmányt lefoglalták, az ügyet feljelentéssel átadták a rendőrségnek rossz minőségű termék forgalomba hozatala és egészségügyi termék […]

Kezdődik: betört a hidegfront, a Balatonnál is durvul a helyzet – Kiadták a riasztást

Órákon belül felhőszakadás és szélvihar söpör végig az országon. Estétől a hidegfront előterében, főként az ország keleti felében, illetve a déli tájakon egyre több helyen számíthatunk zivatarok kialakulására – írja veszélyjelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat. Kisebb eséllyel az érkező hidegfront mentén is előfordulhat egy-egy (beágyazott) zivatar a nyugati megyékben a késő esti órákban. A zivatarokhoz […]

Megdöbbentő számok jöttek a járványról Spanyolországból, nagyon messze vannak a céltól

Csaknem két és fél millióan, a lakosság 5,2 százaléka eshetett át a koronavírus-fertőzésen, vagyis nem alakulhatott ki közösségi immunitás a vírussal szemben. „Nagyon nehéz elérni a közösségi immunitást, nagyon messze vagyunk ettől egy olyan országban is, mint Spanyolország, amelyet ennyire sújtott a járvány” – hangsúlyozta Marina Pollán, a nemzeti járványügyi központ (CNE) igazgatója, amikor ismertette […]

Koronavírus – Rossz hír jött Ausztriából, szigorítanak

Ismét ezer fölé emelkedett a még kezelésre szoruló koronavírusos betegek száma nyugati szomszédunknál, az egészségügyi minisztérium hétfői jelentése szerint 1012 aktív beteget tartanak nyilván. Az országban már 18 365 ember koronavírustesztje lett pozitív. Közülük 16 647-en időközben meggyógyultak. A betegség okozta szövődményekbe 706-an haltak bele. Hétfőn 85 új esetet diagnosztizáltak. Közülük a legtöbben Felső-Ausztriában (57), […]

A mentőhelikopter miatt zuhant le a magasból a Vértesszőlősnél bajba került siklóernyős – üzenetet is írt előtte a fáról

Vértesszőlős – A mentésére igyekvő helikopter rotorszele fújhatta le a fa tetejéről azt a siklóernyőst, aki egy fa tetején akadt fenn. Az Index értesülései szerint az ernyős még a közösségi oldalán is posztolt a szorult, ám akkor még stabil helyzetéről. Itt ülök egy ágon, egy szép hosszú ágon… Sérülésem nincs, várok” – írta a fáról. […]

Komoly veszélyre figyelmeztetik a magyar autósokat – a kézfertőtlenítők tűzveszélyesek!

ITM: veszélyesek lehetnek az autóban hagyott alkoholtartalmú kézfertőtlenítők. Veszélyesek lehetnek az autóban hagyott alkoholtartalmú kézfertőtlenítők – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára vasárnap. Schanda Tamás a Facebook-oldalán arra hívta fel a figyelmet, hogy ha a kézfertőtlenítő-folyadék párologni kezd, elég egy szikra is ahhoz, hogy begyulladjon a gőz. Ezért arra kérte a lakosságot, […]

Koronavírusos beteg Trump környezetében

Pozitív lett a koronavírus-tesztje Kimberly Guilfoyle-nak, aki Donald Trump legidősebb fiának barátnője. Guilfoyle aktívan részt vesz Donald Trump elnökválasztási kampányában is a kampánypénzek gyűjtésével. A pozitív tesz után azonnal elkülönítették – írta a CNN alapján a Portfolio. A nő jól van, nincs tünete, de elővigyázatosságból törlik részvételét a tervezett eseményeken. Az ifjabb Donald Trump tesztje […]

Merkely Béla: már ismerjük a vírus gyenge pontjait

Külföldről behurcolt koronavírussal bármikor, akár már nyáron is lehet újabb járványt okozni Magyarországon – mondta a Semmelweis Egyetem (SE) rektora, a klinikai járványelemző munkacsoport vezetője. Merkely Béla a Kossuth rádióban arról beszélt: a járvány második hullámának legvalószínűbb időpontja a november, de addig is „ki kell húzni az időt”. Úgy fogalmazott: Magyarország „egyelőre őrzi az integritását”, […]

Berki Krisztián Olaszországban nyaral, onnan üzent minden magyar nőnek – VIDEÓ

Berki Krisztián éppen az olaszországi Jesolóban nyaral a feleségével, Mazsival és kislányával, Natival. Ott ünnepli a 40. születésnapját is. Előtte egy videóval köszöntötte a magyar nőket azért, amiért helytálltak a koronavírus idején. – Mikor is mondhattam volna el mindezt, ha nem a születesnapomon. Azzal, hogy éppen Olaszországban, Jesolóban nyaralunk, Natit ajándékoztam meg, mert nagyon szeretett […]