Koronavírus-őrület Angyalföldön: robbantással akarta elintézni a vírusmentességet az áruházban egy lakó

Robbantással fenyegetőzött egy férfi angyalföldön: így akarta kikényszeríteni, hogy kevesebb vásárló legyen egy üzletben – a vírusveszély miatt A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint a nyomozási bíró letartóztatásba helyezte egy hónapra azt a férfit, aki az áruházban levők számának csökkentésére akarta kényszeríteni a rendőrséget, ellenkező estre pedig robbantást helyezett kilátásba. A megalapozott gyanú szerint egy ötvennégy […]

Halál és gyász a járvány idején: mit mond a tanácsadó?

Ha egy idős ember elkapja a fertőzést, és kórházba kerül a koronavírus-járvány idején, a közeli hozzátartozói is embert próbáló lelki helyzetbe kerülnek, hiszen a korlátozások miatt nem látogathatják szerettüket. Az ilyen mentális trauma feldolgozásához érdemes szakértő segítségét kérni – nyilatkozta az InfoRádiónak Sz. Látó Judit mentálhigiénés szakember. Több olyan megkeresést is kaptam, amiben olyan idősek […]

Tatabányai betegápoló volt a szombat reggelre elhunyt 41 éves koronavírus-fertőzött

Mint azt korábban a Blikk is megírta, szombatra virradóra elhunyt egy mindössze 41 éves koronavírus fertőzött, mellyel az ország eddigi legfiatalabb áldozata lett, azonban mostanra az is kiderült, hogy az áldozat egy tatabányai betegápoló volt, írja a Boldogulj Tatabányán című blog. Dr. Lőke János kórházigazgató számolt be a Szent Borbála kórházban egyik napról a másikra […]

Az a szóbeszéd járja: meghalt Kim Dzsongun

Több külföldi portál is felrobbant egy Hong Kong-i csatorna hírétől, mely szerint elhunyt a jelenkor egyik legnagyobb diktátora, Észak-Korea vezetője, Kim Dzsong un. Egy Japán napilap azt állítja, a diktátor jelenleg úgymond „vegetatív állapotban” van egy rosszul sikerült szívműtét miatt, azonban a Hong Kong-i HKSTV csatorna szerint Kim már meg is halt, mindezt egy „nagyon […]

Kedvenc zenekaraink a járvány alatt sem hagynak minket cserben: a nappaliba csempészik a koncertek hangulatát

Kedvenc zenekaraink a járványidőszak alatt sem hagynak minket cserben – egyenesen a nappalinkba csempészik a koncertjeik hangulatát. Tömeg szerencsére nincs, de sör éppen lehet, a jó hangulat pedig csak önön múlik. Ha már végignézte kedvenc filmjeit és a sorozatának is vége, itt az idő újra ráhangolódni a hazai előadók koncertjeire, amiket így ingyenesen nézhetünk vissza […]

Maruzsa: szigorú biztonsági intézkedésekkel elkezdődhetnek május 4-én az érettségik

A járványügyi szakemberek is egyetértenek abban, hogy szigorú biztonsági intézkedésekkel elkezdődhetnek az érettségi vizsgák május negyedikén – közölte Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkára a kormány Facebook-oldalán pénteken közzétett videóban. Felidézte: az oktatási akciócsoport április 9-én tette meg javaslatát az érettségi lebonyolításának módjára, amit a kormány április 15-én fogadott el. A döntés értelmében az idén írásbeli érettségi […]

Pesti úti idősotthon – 29 elhunyt, sokan még a kórházban, és közel hatvan fertőzött az intézményben

A Nemzeti Népegészségügyi Központ adatai szerint 29 az elhunytak száma a Pesti úti idősotthonban, 287 gondozott és 22 dolgozó fertőzött. Ez azt jelenti, hogy az eddig igazolt fertőzöttek 13%-a ebből az idősotthonból kerül ki. Az április elején kórházba szállított fertőzöttek nagy része, 197-en még jelenleg is a kórházakban vannak, az országos tisztifőorvos elrendelése alapján onnan […]

Megszólalt Marco Rossi: hamarosan mérkőzése lesz a válogatottnak

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint szeptemberben lesz a magyar labdarúgó-válogatott következő mérkőzése. „Ebben a pillanatban nem tudjuk, ki ellen játsszuk a következő mérkőzésünket. Ez várhatóan szeptemberben lesz, de nem tudjuk, hogy az előző Nemzetek Ligája rájátszása, azaz az Európa-bajnoki pót-selejtező, vagy a Nemzetek Ligája új szezonja következik-e” – nyilatkozta pénteken az M1-en az olasz edző. […]

Itt vannak a Magyar Orvosi Kamara ajánlásai: így vennék fel a harcot a koronavírus-járvány következő szakaszával

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) több korrekciós lépésre tett javaslatot az operatív törzsnek a koronavírus következő szakaszának kezelését illetően. A kamara szerint az eddigi intézkedések sikeresnek mondhatóak, hiszen sikerült megakadályozni a járvány robbanásszerű terjedését. A testület úgy véli, hogy a korlátozások később már óvatosan lazíthatók lesznek, de csakis a széles körű, intenzív tesztelés és a […]

Védőoltás járvány alatt? A szakember elmagyarázza

Szamárköhögés, kanyaró, gennyes agyhártyagyulladás ellen nincs védelem oltás nélkül. A járvány ellenére is be kell adni a gyerekeknek a védőoltásokat – figyelmeztet Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke. Az utóbbi hetekben rengeteg szülő fejezte ki aggodalmát, amiatt, hogy az oltások legyengítik a kicsik immunrendszerét és fogékonyabbá teszik őket a koronavírus fertőzésre. Póta György szerint […]