Rakétákkal megrakott amerikai járművek karamboloztak Németországban
Az A6-os autópályán Nürnberg felé haladó amerikai katonai konvoj egy Baden-Württemberg tartományi kisvárosnál, Kirchberg an der Jagstnál járt szerencsétlenül Az öt járműből álló konvoj harmadik konténerszállító kamionjának vezetője sávváltásnál rosszul mérte fel a távolságot, nekiütközött az előtte haladónak és vezetőfülkéje kigyulladt. A mögöttük haladó két kamionnak sikerült kitérni és megállni. A tüzet gyorsan eloltották. A […]
Az USA-nak is van már hiperszonikus fegyvere, ráadásul kettő is
A Lockheed Martin egy levegőből és egy földről indítható hiperszonikus fegyvert is fejlesztett. Mindkettő tesztje sikeres volt. Az Egyesült Államoknak eddig nem volt túl sok sikere a hiperszonikus fegyverek tesztelésével, ám a jelek szerint ez kezd megváltozni. Az amerikai védelmi minisztérium nemrég bejelentette, sikeresen teszteltek két, a Lockheed Martin által fejlesztett hipszeronikus rakétát – számolt […]