Emmanuel Macron: 2022-ben vége lehet a koronavírus-járványnak

A francia elnök a szokásos újévi televíziós beszédében bátor kijelentést tett. Szerinte idén végre valóban legyőzhetjük a koronavírus-járványt. Emmanuel Macron mindenek előtt figyelmeztette a honfitársait, hogy nagyon nehéz hetek állnak előttük a pandémia miatt. A vírus nagyon gyorsan terjed – jelentette ki a francia elnök, majd optimistán folytatta, szerinte ugyanis ebben az évben véget érhet […]

Az oltásokat teljes mértékben kikerülő variánsokat hozhat még a pandémia

A vakcinák mellett a korábbi megfertőződések immunizáló hatását is eltörölhetik a világjárvány további szakaszába potenciálisan kialakuló új vírustörzsek. A WHO az év utolsó napjaiban is figyelmezteti a világot arra, hogy jöhet az omikronnál is rosszabb forgatókönyv: az Egészségügyi Világszervezet vezetője, Tedrosz Gebrejeszusz annak kapcsán kongatta meg a vészharangokat, hogy több országban, köztük az USA-ban rekordokat […]

Új fegyvert vet be az erősödő omikron-hullám ellen a világ járványlabor országa

Magas átoltottság mellett sok a fertőzött – a többi állam figyeli, mire jut a járványkezeléssel és az új szerrel Izrael. Időközben szigorításról is döntöttek. Izraelbe érkezett a Pfizer gyógyszergyár koronavírus okozta betegség elleni tablettájának első szállítmánya, melyet a veszélyeztetett csoportokba tartozó fertőzötteknek fognak adni – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet. A […]

Napi járványadatok: 3361 új fertőzött, 95 halálos áldozat

A legtöbb hazai járványadat javulást mutat, de már elkezdett emelkedni az új koronavírus-fertőzöttek száma. 3361 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 253 055 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma – írja a központi tájékoztató oldal. Elhunyt 95 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 39 104 főre emelkedett. A gyógyultak […]

Új feladatot kaptak a háziorvosok

Megkönnyítené az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt, hogy a betegek kapcsolatba lépjenek a háziorvosukkal, valamint szabályként írnak elő gyógyszereket, felajánlandóként terápiákat. Biztosítsák pácienseik számára, hogy online vagy telefonon elérhetőek legyenek, a beérkező, de nem fogadott hívásokra pedig mihamarabb reagáljanak akár visszahívással, vagy bármilyen érdemi visszajelzéssel – szerepel a Népszava birtokába jutott, Kásler Miklós miniszter által kiadott […]

Szerdai járványadatok: eddig 68 omikronos esetet igazoltak, de a variáns folyamatosan terjed

Tovább csökkent az aktív fertőzöttek száma. Az utóbbi egy napban 3005 új fertőzöttet igazoltak, és elhunyt 115 többségében idős, krónikus beteg. Az aktív fertőzöttek száma 113 057 főre csökkent. Az új betegek háromezer fölötti száma magasabb, mint a keddi 1370-es adat vagy az ünnepi hétvége mintegy 2000 fő/napos átlaga. Kórházban 3854 koronavírusos beteget ápolnak (165-tel […]

Biológus: kérdéses, hogy a vírusnak ez lesz-e az utolsó szava

A koronavírus omikron változata esetében a nyájimmunitáshoz 90 százalék feletti védettség kell – hívta fel a figyelmet Boldogkői Zsolt. Minél többen vagyunk beoltva, annál inkább lassítjuk a járványt és csökkentjük annak az egészségügyi következményeit – mondta az RTL Híradónak Boldogkői Zsolt. A biológus, egyetemi tanár szerunt viszint minél fertőzőbb egy vírusvariáns, annál nagyobb a nyájimmunitási […]

Friss járványadatok – 1370 új fertőzött, 151 elhunyt

Hatmillióhoz közelít a kétszer oltottak száma, az aktív fertőzötteké rohamosan fogy. 1370 új fertőzöttet igazoltak (számuk 1985 volt egy hete ugyanilyenkor), ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 246 689 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 151 többségében idős, krónikus beteg (a múlt heti 132 után), így az elhunytak száma 38 894 főre emelkedett. […]

Honvédkórház-főigazgató: jön az ötödik hullám

Hamarosan kezdődik Magyarországon az ötödik járványhullám – ezt mondta a budapesti Honvédkórház főigazgatója az M1-nek. Wikonkál Norbert Miklós arról is beszélt, hogy a karácsonyi ünnepek idejére sem állt meg az oltás. Nyugodt karácsonya volt az egészségügynek, folyamatosan csökkentek a koronavírusos esetszámok – mondta az M1-nek Wikonkál Norbert Miklós, a Honvédkórház főigazgatója. Szerinte azonban a jóval […]