11 év után is minden héten keresi feleségét a férfi, akinek felesége a fukusimai katasztrófában tűnt el

11 év után is minden héten keresi feleségét a férfi, akinek felesége a fukusimai katasztrófában tűnt el

Tizenegy év telt el a kétezres évek legnagyobb atomkatasztrófája óta, amikor az erős földrengés és szökőár miatt megsemmisült a fukusimai atomreaktor. A balesetben majdnem 20 ezer ember vesztette életét, elsősorban emiatt állt le Németország is a nukleáris energiatermeléssel. Egy 65 éves japán férfi, Yasuo Takamatsu életét is a mai napig kísérti a 2011. március 11-i esemény.

A mai napig sok holttestet nem sikerült megtalálni a természeti katasztrófa után, köztük Takamatsu feleségét sem, Yuko Takamatsut, aki 47 évesen tűnt el a katasztrófa által sújtott onagawai térségben. Férje most elmondta, hogy közel két éven át kereste feleségét a szárazföldön, ezután pedig a tengerre fordította figyelmét és megszerezte a búvárengedélyét.

Azóta merülök, hátha találkozom vele majd valahol

– nyilatkozta Yasuo az AP-nek. A férfi ugyanis hetente lemerül e célból a tengerbe, és ezt tervezi tenni élete végéig, vagy amíg meg nem találja. Felesége utolsó üzenetében megkérdezte férjét, hogy jól van-e, majd hozzátette, hogy szeretne már hazaérni. Yasuo ezt a kívánságát próbálja teljesíteni a kereséssel.

Bár telefonját hónapokkal később megtalálták, testét azóta sem. Az eszközben találtak egy elküldetlen üzenetet is, amelyben Yuko az alábbiakat szerette volna elküldeni:

Katasztrofális ez a szökőár.

Mint később kiderült, Yuko a földrengés után a parton takarította a törmeléket, amikor értesítették, hogy óriási szökőár közeledik. Emiatt kollégáival felmásztak egy tetőre, azonban az épület nem volt elég magas a 15 métert is meghaladó hullámokkal szemben. Ezen a tetőn írta az utolsó üzenetét férjének is.

(Unilad)

Fotó: Kyodo News Stills via Getty Images

Forrás: Noizz / Frisshíreink portál

Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

 

 

Exit mobile version