Teraszozás: ezért vagy azért, de sokan nem fognak nyitni

A kereskedelmi hatóságok nyilvántartásai alapján 2020-ban és 2021 eddig eltelt időszakában a vendéglátóhelyek tizede már bejelentette tevékenységének beszüntetését. És akkor még ott vannak, akik ezt nem tették meg. Terasza, kerthelyisége pedig ráadásul nincs minden vendéglátóhelynél. A statisztika szerint 50 ezer körül mozgott a különféle vendéglátóhelyek száma a járványidőszak előtt. Az önkormányzatok nyilvántartásaiból úgy tűnik, legalább […]

Íme az online oltásregisztráció pontos folyamata – és amit ne tegyünk!

Van néhány csoport, amely ebből kimarad, részben azért, mert a Sinopharm vakcinájáról van szó; aki beteg, várandós, 18 éven aluli vagy már megkapta az első oltását, nem jelentkezhet. Alább minden további tudnivaló – annak is, akinek van időpontja, mégsem tud menni valamiért. Péntek délelőtt a koronavírus-tájékoztató portálon közöltek alapján az Infostart is megírta, hogy a […]

Müller Cecília: elrendelem a tömeges oltást a mai naptól

Az országos tisztifőorvos az operatív törzs pénteki tájékoztatóján kifejezetten kérte, hogy aki online regisztrál, de a háziorvosa is megkeresi oltásügyben, az ne vegyen el mástól oltási lehetőséget, és jelezze orvosánál, hogy már online foglalt időpontot. Minden járványadat javult csütörtökön a pénteki adatközlés szerint, a szombati terasznyitást pedig a pénteki miniszterelnöki bejelentés szerint – mivel megvan […]

Dráma Indiában, egyre több ország állítja le a légi összeköttetést

Ahogy korábban a brit variáns kialakulásakor a Nagy-Britanniából érkező gépeket, úgy most a rendkívül gyorsan terjedő indiai fertőzés és az indiai mutáció miatt tesznek így az innen érkező repülőkkel egyre több országban. A brit kormány rendelete alapján péntektől India is felkerült azoknak az országoknak a listájára, amelyekből külföldi állampolgárok nem utazhatnak be Angliába. A tilalom […]

Napi koronavírus-adatok: 3427 új fertőzött, 207 elhunyt

Az aktív fertőzöttek száma csütörtökön több mint ezer fővel csökkent, és több mint 300 fővel vannak kevesebben a kórházakban. Pénteken a szokásosnál jóval később, de közzétették a csütörtöki koronavírusjárvány-adatokat a Koronavírus.gov.hu portálon. Ezekből kiderül: az előző napi 3607 után csütörtökön 3427 új fertőzöttet regisztráltak az egy nap alatt elhunytak száma továbbra is 200 fölött volt, […]