19.3 C
Budapest

Müller Cecília: elrendelem a tömeges oltást a mai naptól

Dátum:

Az országos tisztifőorvos az operatív törzs pénteki tájékoztatóján kifejezetten kérte, hogy aki online regisztrál, de a háziorvosa is megkeresi oltásügyben, az ne vegyen el mástól oltási lehetőséget, és jelezze orvosánál, hogy már online foglalt időpontot.

Minden járványadat javult csütörtökön a pénteki adatközlés szerint, a szombati terasznyitást pedig a pénteki miniszterelnöki bejelentés szerint – mivel megvan a 3,5 millió legalább egyszer beoltott ember, a jövő héten pedig minden bizonnyal meglesz a 4 milliomodik is – újabb követheti napokon belül.

Ennek fényében hirdette meg napi tájékoztatóját péntekre is az operatív törzs, amely reggel a kormányfő jelenlétében ült össze.

Először is Kiss Róbert, az ügyeleti központ vezetőhelyettese tisztázta, hogy szombattól nyitnak a teraszok, de a vendéglátóhelyek belső helyiségeiben csak a mosdóhasználat idejéig lehet tartózkodni, maszkban. Megerősítette, 11 órára módosul szombattól a kijárási tilalom kezdete.

György István, az oltási munkacsoport vezetője egy fontos bejelentéssel kezdett.

„Megnyitottuk az online időpontfoglaló rendszert, az elmúlt két napban sikeresen tesztelték” – mondta.

Ennek részleteiről ITT írtunk részletesebben.

Elmondta még, jelenleg április végi napokra, kínai oltásra lehet jelentkezni, ennek menetét is ecsetelte.

Hangsúlyozta, egy ímélcímre csak egy regisztráció végezhető el.

Jelezte még, a hétvégén érkezik kínai vakcina, ezek egy része a kórházi oltópontokra, egy része a háziorvosokhoz kerül.

„Ha valaki nem jelenik meg az oltás időpontjában, akkor is jogosult marad az oltásra, csak egy későbbi időpontban” – tette hozzá.

Tisztázta azt is, hogy aki időpontot kap, és a háziorvos is hívja, jelezze ezt háziorvosának, hogy mindenkinek jusson oltás.

György István megjegyezte,

az online regisztráció a háziorvosok válláról jelentős terhet vesz le.

Ezt követően Kiss Róbert a rendőri intézkedésekről szólt:

  • 681 maszktalant találtak, 666-ot a közterületeken
  • vendéglátóhelyen kívüli üzletekben nem volt intézkedés
  • vendéglátóhelyeken sem
  • 246 személlyel szemben intézkedtek a kijárási tilalom és a csoportosulási tiltás megszegése miatt
  • 42 182-en vannak hatósági házi karanténban, 4428-at rendeltek el csütörtökön, mobilon 2789 ember követhető.

Müller Cecília országos tisztifőorvos a tájékoztatón elmondta, lehetővé vált a nyitási folyamat megkezdése.

„Elrendelem a tömeges oltást a mai naptól”

– jelentette be, hozzátéve, erre fogják felhasználni a most érkező 600 ezer kínai oltást is.

Úgy látja, „szépen csökken” az aktív fertőzöttek száma, de nem alacsony, a járványnak nincs vége, „a védelmi intézkedésekről nem szabad megfeledkeznünk”.

„Fertőzöttek vannak, lehetnek közöttünk, a fogékonyok csökkentését tűztük ki célul” – tette egyértelművé.

Külön hangsúlyozta, hogy már egyetlen oltás is segít s védettség kialakulásában, abban, hogy enyhe módon folyjon le a betegség valakinél, aki megfertőződik.

Reményét fejezte ki ugyanakkor, hogy az oltások második adagja hosszabb védelmet nyújt a korábban gondoltnál.

Egyértelműsítette ő is, hogy

aki időpontot foglalt online, már ne jelentkezzenek a háziorvosnál is oltásra, „a kettős foglalást kerüljük el”.

Aki beteg, annak a türelmét kérte oltásbeadási szempontból.

Az újranyitásról

„Az egyéni felelősségre hívnám fel elsősorban a figyelmet” – mondta Müller Cecília a terasznyitással kapcsolatban. „Kérem, hogy figyeljünk egymásra.

Ez a nyitás csakis és kizárólag az átoltottságnak köszönhető,

fel kell, hogy hívjam a figyelmet arra, hogy a vírus jelen van, a szabályokat tartsák be, az átoltottság növekedésével a fogékony szervezetek számát tudjuk erőteljesen csökkenteni. Ez fog minket kivezetni a járványból. Továbbra is önkéntes az oltás, de hogy visszakapjuk a korábbi életünket, szükséges, hogy nagy számban oltottak és védettek legyünk” – részletezte Müller Cecília.

Végül megköszönte a munkáját az oltópontok munkatársainak és mindannak, aki visszajelez azNNKK számára; egy rövid gondolattal zárta, Szent György napjához kötődően (április 24.) a rendőröknek köszönte meg a szolgálatot.

Kérdés – válasz

– Miért csak Pfizerrel olthatók a 16 és 18 év közöttiek?

– A vakcinák leirata határozza meg az alkalmazhatóság feltételeit. Csak a Pfizer vakcinája jó fiataloknak. Vannak más vakcinák, amelyek már közel állnak ahhoz, hogy gyermekek is megkaphassák. Külön vizsgálatok folynak egy-egy csoport alkalmazhatóságára vonatkozóan.

A hétvégén nem lesz tájékoztató.

Nyitókép: MTI/Rosta Tibor
Forrás: Infostart.hu

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...