19.2 C
Budapest

45 évesen szerzett orvosi diplomát a férfi, aki korábban egy multicég vezetőjeként dolgozott

Dátum:

Ficzere Ferenc példája mutatja, hogy sosem késő valami teljesen újat elkezdeni.

Elmesélte meredek karrierváltásának történetét Ficzere Ferenc, aki hosszú éveken át dolgozott az üzleti szférában, mielőtt rájött, hogy mit is akar valójában csinálni. A Duna TV-nek már orvosként nyilatkozó Ficzere elmondta, hogy 45 évesen szerezte meg az orvosi diplomáját, de nagyon messziről indult, mire kikötött a fehér köpenynél. Vendéglátóipari szakközépiskolában érettségizett, innen a vendéglátópari főiskolára ment, ahol közgazdászként végzett. Rendezvényszervezőként dolgozott egy időben, majd pedig egy multicéghez került, ahol később felsővezető lett.

Ficzere elvégezte a jogi egyetemet és a politológia szakot is, időközben pedig elkezdett mentőzni a munka mellett. „Megtapasztaltam azt, hogy milyen igazából segíteni az embereken” – fogalmaz a műsorban a férfi, akivel a hvg.hu 2006-ban, még akkor készített riportot, amikor Ficzere a mentőautó volánja mögött ült.

38 évesen jelentkezett az orvosi egyetemre, de ezt megelőzően biológiából és kémiából is le kellett érettségiznie, hiába volt már akkor 3 diplomája. Állítása szerint sok egészségügyi dolgozó, orvos lebeszélte Ficzere Ferencet a karrierváltásról, mondván: ilyenkor orvosi karrierbe kezdeni már késő. Végül egy orvos azt mondta neki, hogy ha meg sem próbálja, akkor sosem fogja megtudni, hogy sikerült volna-e, ez adta meg Ficzerének a lökést a végső elhatározáshoz.

Forrás, fotó: hvg / Frisshíreink portál

Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...