16.4 C
Budapest

50 diák kivégezését tervezte a miskolci tinédzser – Rendőri golyózáporban akart meghalni Levente

Dátum:

Újabb döbbenetes részleteket tudott meg a Blikk arról a 17 éves fiúról, aki a gyanú szerint egy iskolai mészárlást tervezett végrehajtani. A fiatalkorú miskolci Levebtét múlt csütörtökön fogták el a TEK kommandósai, a bíróság pedig tegnap már a letartóztatását is elrendelte.

A tinédzser több online közösségi platformon is hangoztatta azon tervét, hogy valamelyik általános iskolában lövöldözni fog. Megtervezte, hogy ha betölti a 18. életévét, fegyvert fog vásárolni. Az ehhez szükséges engedélyeztetési eljárással teljesen tisztában volt. Tervbe vette azt is, hogy a lövészeti technikák megfelelő elsajátításához lövészklubba fog járni. Rendszeresen keresett fel olyan weboldalakat, amik az USA-ban a közelmúltban történt lövöldözésről számoltak be.

– A gyanúsítotti kihallgatásán tagadta az emberölés előkészülete bűncselekmény elkövetését. Azt mondta, nem kívánt senkit sem megölni és fegyvert sem akart szerezni. Saját maga közölte, hogy nagyon komoly pszichés problémákkal küzd, és szerinte erre vezethetők vissza a bejegyzései – nyilatkozta a Blikknek Dr. Jogg Zsolt, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség szóvivője.

Ugyan orvosi dokumentáció rendelkezésre áll a gyanúsított mentális állapotáról, de a nyomozás során is kirendelnek szakértőket, hogy megvizsgálják az elmeállapotát.

– A fiatalember – aki két éve magántanulóként végezte a középiskolát – a volt általános iskoláját tervezte helyszínként, mivel az számára közeli és elérhető, valamint ott alapos helyismerettel rendelkezik. Felvázolta, hogy az iskolába hogyan történne a behatolás, az esetlegesen ellene fellépő gondnokkal szemben is fegyvert használna. Emellett azt is tervezte, hogy legalább kettő osztályterembe akar bejutni. Egy teremben jellemzően húsz főnyi általános iskolai tanuló tartózkodik. Így ha két termet tud elérni, ötven főre tette azoknak a kiskorú tanulóknak a számát, akikkel szemben fegyvert szándékozott használni – magyarázta a szóvivő.

Az amerikai iskolai mészárlások elkövetői szinte minden esetben meghalnak a gyilkosságok után, a miskolci fiú sem gondolta ezt másként a saját esetében.

– A bejegyzései alapján öngyilkossági hajlamok egyértelműen beazonosíthatók, de saját maga is úgy vázolta fel, hogy ha a cselekményét végre tudja hajtani, akkor önmaga ellen fordítaná a fegyvert, de azt is feltételezte, hogy nem lenne képes önmagával végezni. Ekkor viszont a cselekményét megakadályozni szándékozó, helyszínre kiérkező rendőrök ellen fordítaná a fegyvert, és ilyen módon kikényszerítené, hogy tűzharc keretében lelőjék. Hiszen nem látta tovább értelmét a saját életének, 19 éves koránál tovább nem is szeretett volna élni. Saját magáról elgondolt mentális betegségeire, közösségbe való beilleszkedési problémáira vezette vissza a céltalanságát. Saját elképzelései szerint az ismeretségi körből maroklőfegyverhez vagy vadászpuskához gondolta, hogy hozzájut, de a kivitelezéshez félautomata fegyvert talált alkalmasnak. Lövészklubba akart belépni nagykorúsága után, hogy legálisan szerezhessen magának lőfegyvert – tette hozzá a szóvivő.

Fotó: Police.hu

Forrás: Blikk / Frisshíreink portál

Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...