25.5 C
Budapest

A család hallgat, a rendőrség nyomoz – Külföldön bujkál az eltűnt menedzser? Egy nő társaságában látták utoljára Ervint

Dátum:

Önszántából tűnt el? Bűncselekmény történt? Baleset érte? Nincsenek válaszok.

A Blikk információi szerint nem kizárt, hogy saját elhatározásából tűnt el szentendrei albérletéből a 43 éves Kincses Ervin Gábor. Úgy tudjuk, emiatt a rendőrség visszautasította az emberkereső kutyákkal rendelkező speciális kutató egységek segítségét is. Az eltűnés körül rengeteg a rejtély, és a család is néma, bár a közösségi oldalakon ők is kerestetik a rokonukat.

Tíz napja, február 28-án látták utoljára Szentendre egyik dohányboltjában a balatonszemesi állandó lakcímmel rendelkező Kincses Ervin Gábort. A szemtanúk szerint a férfi fekete és terepszínű túraruházatban volt, hátizsákkal, mintha egy erdei kirándulásra készülne, de nem kizárt, hogy ezzel csak meg akarta téveszteni azokat, akik elől menekül. Egy biztos, semmit nem vitt magával. Egy rokona szerint mindene a házban maradt, mobiltelefon, laptop, iratok, bankkártya, s a kocsija is ott állt a ház előtt. Azt a család is tudta, hogy költözést tervezett, s már felmondta a bérelt lakás szerződését, hiszen az eltűnés utáni napokban kellett volna azt átadnia a tulajdonosnak.

Az egyetemet végzett, az elmúlt tíz évben öt nagy hazai cégnél HR-menedzserként dolgozó férfit állítólag egy nő társaságában látták utoljára. Néhány hete a kutyáit megmérgezte valaki. Mi okból? Talán figyelmeztetés lehetett? Vagy bosszú? Nem kizárt, hogy ez volt az a momentum, ami a férfit arra ösztönözte, hogy máshol kezdjen új életet. A család bejelentése után a rendőrség – a felnőtt polgárokra vonatkozó protokoll szerint – 72 óra elteltével rendelte el Kincses Ervin Gábor körözését, ami egyelőre nem járt sikerrel, a férfi nem adott magáról életjelet.

Balázs László, a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat vezetője a Blikknek elmondta: felajánlották a rendőrségnek, hogy segítenek az eltűntként keresett férfi felkutatásában.

Minden esetben egyeztetünk a rendőrséggel, ha úgy véljük, egy rejtélyese körülmények között elveszett ember nyomát megkereshetik a törökországi földrengés helyszínén is remekül vizsgáz szagkövető, kutató-mentő kutyáink. A hatóság azonban Kincses Ervin Gábor eltűnésének ügyében nem kérte a segítségünket. Arról, hogy a férfi tagja lett volna egy másik kutató egységnek, mi is csak a közösségi médiából értesültünk. Az biztos, hogy nem a mi szolgálatunknál önkénteskedett.

A Blikk információi szerint a férfi eltűnésének ügyébe a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda is bekapcsolódott. Úgy tudjuk, azt feltételezik, hogy a férfi készült ez eltűnésére, és egy olyan távoli országban tartózkodik, amellyel Magyarországnak nincs kiadatási szerződése. Hogy miért akart volna elmenni, vagy miért kellett volna elmennie? Lapunknak erre a kérdésére a rendőrség eddig nem adott választ.

Kincses Ervin Gábort eltűnés miatt keresi a Siófoki Rendőrkapitányság  Fotó: police.hu Kincses Ervin Gábor minden értékét otthon hagyta… / Fotó: police.hu

Barátnője a Blikknek telefonon azt mondta, nem tudják, a rendőrség milyen lépéseket tett eddig Kincses Ervin Gábor hollétének felkutatása érdekében. A testvérei fogadják telefonon a bejelentéseket a közösségi oldalakról, ahol már több ezren osztották meg a férfi eltűnéséról szóló közleményt. Értékelhető információ eddig még nem érkezett: volt, aki Budapesten, volt, aki a Balaton mellett vélte látni az eltűnése miatt körözött menedzsert.

Valakik megfenyegethették

– Egy eltűnésnél minden esetben kockázatelemzéssel, feltárással kezdődik a rendőrségi eljárás – elemezte az esetet Teplán Tibor nyugdíjas nyomozó.

Fel kell tenni a kérdést, mi állhat az eltűnés hátterében, mik az olyan nyomok, adatok, amik arra utalnak, hogy valaki megkeseredett, el akarja dobni az életét, esetleg bajba került, fél valakitől-valamitől, menekülnie kell, vagy éppen új életet akar kezdeni, amibe nem akarja belevonni a családját sem. Az, hogy a bérleti szerződést már hetekkel korábban megszüntette, azt bizonyítja, bármi is van a háttérben, a költözése, az eltűnése nem alkalmi jellegű, készült rá. Az, hogy a szentendrei férfi kutyáit megmérgezték, utalhat arra is, hogy valaki megfenyegette. Kizártnak tartom, hogy egy állatvédő, készülve az eltűnésére, így szabadulna meg a kutyáitól, ez inkább egy láncolat része lehet, valaki nagyon haragudhatott rá, vagyis volt ok, amiért eltűnjön. A rendőrség biztosan többet tud a részletekről, csak a nyomozás érdekei miatt ezt még nem oszthatják meg senkivel sem.

Fotó: Facebook

Forrás: Blikk / Frisshíreink portál

Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...