„Ennek a gyilkosságnak minden mozzanatából politika árad. Az a politika, amely évekig elhúzta a nyomozást, aztán végleg irattárba helyezte az ügyet” – jegyezték meg a Lobogó újságírói Pintér István és Szabó László 1964-ben a fehérterror idején megölt Somogyi Béla és Bacsó Béla ügyére való visszaemlékezésében.
Hazánkban a fehérterror a Tanácsköztársaság leverése utáni, 1919 augusztusa és 1921 decembere közötti időszakot jelöli, amely alatt gyilkosságokat, kegyetlenségeket követtek el fegyveres különítmények, mint az Ostenburg-Moravek Gyula vezette csapat tagjai a legfelsőbb vezetés tudtával vagy parancsára. A különítményesek célpontjai a Tanácsköztársaság vezetői, támogatói és szimpatizánsai voltak, illetve azok, akik szemben álltak a Horthy-rendszerrel.
Hamarosan kiderült, hogy Somogyi és Bacsó gyilkosság áldozatai lettek. Február 18-án ugyanis egy holttestet fogtak ki a Dunából, aki nem más volt, mint Somogyi Béla. „A halott fején hét súlyos sérülést találtak. Jobb szeme ki van ütve, orrcsontja betörve, nyakán szorosra hurkolt kötél. Lábai összekötve, nadrágja zsebében tizenhét-tizenkilenc kilogramm súlyú kő” – állt a hullaszemléről készített rendőrségi jegyzőkönyvben. (Lobogó, 1964)
A korabeli sajtó, így például a Magyarország beszámolója szerint Somogyi Bélát és Bacsó Bélát rávették, hogy üljenek be egy autóba, s azzal vitték őket a Duna-partra, ahol végeztek velük. Útközben egy fiatal, próbaidős rendőr meg akarta állítani a járművet, de a sofőr hirtelen mozdulattal kikerülte őt, és tovább robogott. A rendőr ekkor az autó után lőtt, de nem találta el a gépkocsit. A lövésre viszont figyelmes lett egy vámőr, és mielőtt még a kocsi odaérkezett volna, leengedte a vámsorompót. Aminek az autó neki hajtott, így az széttört és az autó is megsérült.
A járműről leugrott egy katona azt közölte az oda siető rendőrrel és vámőrökkel, hogy katonai nyomozó. Majd az autó gyorsan el is hajtott. A rendszámát azonban feljegyezték, illetve megjegyezték, hogy „a katonaruhás egyénen kívül még öt, vagy hat polgári ruhás egyén ült az automobilban” (egy ponyvás autóban), amely 11 óra körül érhetett Újpestre. Erről számoltak be polgárőrök is, akiknek a katona azt mondta, hogy Kelenföldre tartanak.
A Magyarország cikkében megjegyezték azt is, hogy Bacsó Bélának valószínű azért kellett meghalnia, mert Somogyit kísérte, és a gyilkosok nem akarták, hogy a szemtanú életben maradjon. Somogyit többször érte névtelen fenyegetés, ami miatt nem lakott a családjával, hanem egy panzióban bérelt szobát, de még oda sem engedték egyedül menni, hanem a szerkesztőség munkatársai közül mindig elkísérte valaki.
Bacsó holttestét az eltűnést követő harmadik napon találták meg. A Magyarország tudósítása alapján a boncolást az újpesti halottasházban tartották meg. „Bacsó bal szemöldöke és orra között golyó hatolt be koponyájába, mely hátul a kisagy fölött ment keresztül. A golyó sok agyvelőt szakított ki. A fegyver, mely a halálos sérülést okozta 6-9 milliméteres Frommer-pisztoly volt.”
Sikeres nyomozás, megúszott felelősségre vonás
A két újságíró meggyilkolása olyan nagy felháborodást keltett, hogy Beniczky Ödön, az akkori belügyminiszter azt ígérte, hogy pénzt és fáradtságot nem kímélve 48 óra alatt előkerítik a gyilkosokat. A detektívek a sérült jármű miatt végig járták a szerelőműhelyeket, s rá akadtak a javításra leadott ponyvatetős autóra a Rottenbiller utcában. A jármű az Ostenburg-Moravek Gyula vezette különítmény gépkocsija volt.
A gyilkosság helyszínén találtak egy monogramos zsebkendőt (K. D. 277), amely révén sikerült beazonosítani a csapat egyik tagját, egy bizonyos Kovarcz Emil hadnagyot is, aki szintén a különítményhez tartozott. Ennek napvilágra kerülésekor a nyomozati anyagokat áttették a katonai ügyészséghez. A kereket oldó hadnagy és társai ellen Horthy Miklós kormányzó emberei kiadatták ugyan az elfogatóparancsot, de úgy, hogy közben szabad utat biztosítottak nekik. A körözésben más színű autóról tettek említést, és horpadást jelöltek meg rajta, holott azt addigra már eltüntették.
Amikor a Népszava megírta, hogy a Kovarcz Emil és társa Sátoraljaújhelyen tartózkodik, kitört a botrány. „A cenzúra a lapot betiltotta, sok példányt már az utcáról hoztak vissza, de a hír elterjedt. Nagy volt a közvélemény nyomása, ezért hosszas huzavona után a fővezérségtől autót küldtek Kovarcz főhadnagyért, hogy „legyen szíves visszajönni Budapestre”, de: „elfogyott az autó benzinje”. Aztán Kovarcz főhadnagy megbetegedett és azért nem utazhatott” – számolt be minderről a Lobogó a korabeli cikkek alapján. A gyilkosoknak azonban nem volt mitől tartaniuk, mert az ügyet végül eltusolták.
Somogyit a szociáldemokrata párt a saját halottjának tekintette. Emellett a párt vezetősége úgy határozott, hogy Bacsó Bélát ugyanolyan gyászpompával temetik el, mint Somogyi Bélát. „Otthonának dísztermében ravatalozták fel. Az üvegfedeles koporsót elborították a gyászolók koszorúi, köztük az Újságíró Egyesület hatalmas koszorúja. A koporsó felirata ez: „Bacsó Béla élt 30 évet.” Mindkettejüket a Kerepesi úti temetőben helyezték örök nyugalomra.
A kettős gyilkosság századik évfordulójára megemlékező Népszava cikke szerint a kegyetlen bűntett közvetlen előzménye egy, a Gellért Szállóban rendezett vacsora volt, ahol felolvasták egy cenzúrázott Népszava-cikk kefelevonatát. Az „feldühítette az asztaltársaságot, és ezért megjegyezték, hogy „ezt a gaz Somogyit a Dunába kéne tenni”, mire Horthy Miklós állítólag úgy felelt: „Nem beszélni kell itt, hanem cselekedni!”
Forrás: Arcanum
Forrás: Blikk / Frisshíreink portál
Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!
