20.9 C
Budapest

A szíriai műveleteket irányító orosz tábornok felel mostantól Ukrajnáért

Dátum:

Alekszandr Dvornikov koordinációja alatt civileket is bombáztak az orosz repülők Aleppóban.

Új parancsnokot nevezett ki az ukrajnai háború irányítására az orosz elnök, Vlagyimir Putyinnak ugyanis változtatnia kellett tervein Kijev elfoglalásának kudarca után – számolt be a CNN. Az amerikai hírcsatorna azt írta, hogy az Ukrajnában zajló háború orosz csapatainak irányításáért ezentúl Alekszandr Dvornikov tábornok felel, aki korábban Oroszország déli katonai körzetének parancsnoka volt.

Egy európai tisztségviselő Dvornikovot a csatornának egy széles körű tapasztalattal rendelkező katonai irányítónak írta le, aki az eddigi többfrontos harc helyett valószínűleg csupán a Donbaszra fog összpontosítani.

Alekszandr Dvornikov volt Oroszország szíriai katonai műveleteinek irányítója 2015 és 2016 között, amikor Vlagyimir Putyin Bassár el-Aszad elnök oldalán beavatkozott a háborúba. Dvornikov parancsnoksága alatt vette ostrom alá az Aszad-rezsim hadserege Aleppót, sűrűn lakott környékeket is bombáztak, a támadásokban pedig civilek ezrei vesztették életüket.

Az aleppóihoz hasonló orosz stratégia már Ukrajnában is megjelent: nem egyszer előfordult a háború másfél hónapja alatt, hogy az orosz katonák civilekre támadtak, színházakat, iskolákat bombáztak.

(Címlapképünkön Alekszandr Dvornikov a középen álló ember.)

 

Forrás, fotó: hvg / Frisshíreink.hu

Frisshíreink.hu, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

 

 

 

 

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...