A WHO kutatói még nem zárják ki, hogy laborból szökött volna ki a koronavírus

A Kínában tartózkodó kutatócsoport tagja, Peter Daszak szerint soha nem látott adatokat elemezhetnek, így tényleg van értelme annak, hogy Vuhanban vizsgálódhatnak.

„Új információkhoz jutunk és ez jó, nagyon hasznos segítség számunkra annak érdekében, hogy a megfelelő irányba tapogatózzunk a vírussal kapcsolatosan” – nyilatkozta Peter Daszak a Sky Newsnak. A szakértő elmondása szerint helyszíni szemléik során is értékes adatokat gyűjtöttek, ebből a szempontból kiemelkedőnek tartotta a vuhani piac vizes részlegén tett látogatásukat.

„Saját döntéseinknek megfelelően nézhettünk körbe a piacon, kérdezhettünk, találkozhattunk a vezetőség tagjaival, ottani árusokkal és a helyi közösség tagjaival. Feltehettük nekik kérdéseinket. Találkozhattunk azokkal is, akik a piac padlójáról azokat a mintákat gyűjtötték, amelyek később pozitívnak bizonyultak a koronavírus-teszteken. Az ilyen típusú információk számítanak igazán” – vélekedik a kutató.

A kínai fél partner

A WHO kutatócsoportja késedelmesen érkezhetett meg Kínába a helyi hatóságok intézkedéseinek eredményeképp, de a vuhani szakemberek ebben az időszakban is folytatták a munkát. Daszak szerint sok apró, kulcsfontosságú részletre bukkantak már a hatalmas anyagban, amit rendelkezésükre bocsátottak.

„Olyan adatokat osztanak meg velünk, amilyeneket még soha, senki nem látott előttünk sem.

Nyíltan beszélnek minden lehetséges forgatókönyvről. Tartunk valahová, és szerintem ezzel mindenki egyetért a kutatócsoporton belül” – fogalmazott.

„Kína nyitott és kész velünk dolgozni, minden nap ezt tapasztaljuk.”

A kutatók a Vuhani Virológiai Intézetbe is ellátogatnak a közeljövőben: a helyiek tagadják, hogy a vírus az intézmény laborjából szabadult volna el, de Daszak azt mondja, ők ezt a lehetőséget sem zárják ki egyelőre.

„Ismerjük a laboratórium esetleges érintettségéről szóló hipotéziseket, és egészen biztosan az összes lehetőséggel kapcsolatosan fogunk kérdéseket feltenni a Vuhani Virológiai Intézetben. Ha olyan adatok birtokába kerülünk, amelyek valamilyen meglevő feltevésnek az irányába mutatnak, akkor az adatok és a bizonyítékok irányába indulva kutatunk. Ha a piac és a hideg élelmiszerlánc felé mutatnak a jelek, akkor arra. Ha a vadvilág és a vadhúst árusító piacok bizonyulnak a kiindulópontnak, akkor azokat vizsgáljuk majd. Ha pedig a laborba vezetnek a szálak, akkor azokat követjük. Minden lehetőség az asztalon hever, nyitottan állunk a vizsgálathoz” – summázta.

Nem lesz részrehajló

Daszak nagy múltra visszatekintő munkakapcsolatban áll az intézettel és annak kutatóival, de visszautasítja, hogy ez pártatlanságát befolyásolhatná.

„Kínával, az intézettel, a kutatókkal való kapcsolatom régóta ismert, 15-20 éven át publikáltam az ezzel kapcsolatos adatokat” – fogalmaz.

Kína ugyanakkor szoros megfigyelés alatt tartja a kutatócsoportot, izolálva őket a külvilágtól a koronavírus terjedésének megelőzésére kialakított stratégiájuk részeként..

Kritikus hangok szerint az állam irányíthatja a vizsgálódásokat

– ezek a hangok azután erősödtek fel igazán, hogy a csoport már vizsgálódásainak második napján meglátogatta a propagandamúzeumot, amely Vuhan koronavírus elleni küzdelmét mutatja be. Daszak ennek a látogatásnak is védelmére kelt.

„Elég intelligensek vagyunk ahhoz, hogy az elénk festett kép mögé lássunk. Valódi tárgyak is szerepelnek a múzeumban valódi betegektől, kritikus fontossága volt annak, hogy láthattuk ezeket” – fogalmazott.

Hisz a sikerben

A szakember optimista, úgy véli, megtalálják majd a koronavírus kiindulópontját kutatásuk során – de az új variánsok megjelenése ettől függetlenül azt jelenti, hogy

örökre együtt kell már élnünk az új koronavírussal.

„Ez is csak egy azok közül a vírusok közül, amelyek állatokról emberekre terjednek, hosszú távon pedig endémiaként kell együtt élnünk velük. De meg fogjuk szelídíteni, van már működő oltásunk, és ha egy variáns meg tudja kerülni azt, akkor majd módosítunk rajta” – vélekedik.

 

Nyitókép: MTI/AP
Forrás: Infostart.hu
Exit mobile version