15.2 C
Budapest

A WHO tájékoztatása a vakcinákról – percek alatt tízezrek lájkolták a bejegyzést a Facebookon – nem csoda: a világ egyik legnagyobb vallási közösségét érinti

Dátum:

Halal, vagyis a muszlim vallásúak számára is megengedettek a koronavírus elleni vakcinák. Vélhetően a vallásukat a szigorú előírások szerint gyakorlók között probléma lehet a koronavírus elleni oltások felvételével, ezért siethetett közölni ezt az egyébként az iszlám hit szerint élők számára valószínűleg megnyugtató információt az Egészségügyi Világszervezet, a WHO.

Nem tartalmaz állatokból nyert összetevőt a koronavírus elleni vakcina – közölte a Egészségügyi Világszervezet (WHO).

A WHO a közösségi oldalán osztott meg egy tájékoztató bejegyzést, miszerint a vakcinák mindegyike halal, ami az iszlámban azt jelenti, megengedett dolog. (Halal étkezésnek hívják például azt, mikor csak olyan élelmiszereket használnak fel, ami a Saría, vagyis a hagyományos iszlám jog szerint megengedett.)

A WHO azt is közölte: a vakcinák mindegyike megfelel a Saría törvényeinek és ezt iszlám jogfilozófiai szimpózium állapította meg, tehát olyan jogtudósok, akik tökéletesen tisztában vannak a hagyományos iszlám joggal.

A Világszervezet célja a poszttal feltehetőleg az, hogy a muszlim vallásúak körében is növeljék az oltási hajlandóságot, illetve megnyugtassák az oltakozni vágyó muszlim vallású embereket.

Forrás: Blikk.hu

 

Nyitókép: MTI/EPA/Szohail Sahzad

 

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...