15.2 C
Budapest

Apáca fegyverezte le a mise közben késsel a papnak rontó támadót Nizzában

Dátum:

A pap tüdejét érték a szúrások, az apáca is megsebesült.

Késsel támadtak egy papra, majd egy apácára is Franciaország déli részén, egy nizzai templomban – jelentette a Nice Matin című helyi lap. A Le Figaro című francia lapnak az ügyészség megerősítette az értesülést.

Gérald Darmanin francia belügyminiszter Twitter-üzenetben számolt be a támadásról, s azt írta, hogy a pap nincs életveszélyben, a támadót pedig elfogták és azonnal ki is hallgatták.

A 20 Minutes című helyi lap internetes híradása szerint a támadás mise közben történt, a merénylő a pap segítségére siető apácát is megsebesítette, bár a nőnek sikerült kicsavarnia a támadó kezéből a kést.

Christian Estrosi, a város polgármestere először a Twitteren, majd újságírókkal is azt közölte, hogy egyik áldozat sincs életveszélyes állapotban. A BFM francia hírtelevízió információi szerint a késszúrások a pap tüdejét érték.

A polgármester, aki azonnal a templomhoz sietett, úgy vélekedett, hogy a támadó valószínűleg zavart elméjű.

A férfi kihallgatásáról nem hoztak nyilvánosságra információkat. Annyi tudható, hogy

francia állampolgár, 1991-ben született Fréjusben.

A rendőrség arra intette a helybélieket, hogy kerüljék el a katolikus templom környékét.

Nyitókép: Forrás: Twitter
Forrás: Infostart.hu / Frisshíreink portál
Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...