15.5 C
Budapest

Atomtragédiába torkollhat az orosz katonák agressziója

Dátum:

Ukrajna számos területe mellett a már inaktív csernobili atomerőművet is támadás érte az orosz-ukrán konfliktusok alatt. Az erőmű munkatársai az egész emberiséget fenyegető tragédiától tartanak.

A BBC értesülései szerint az atomerőmű sugárbiztonsági felügyelője, Olekszandr Lobada erősen kétségbe vonta, hogy a megszálló orosz haderők bárminemű tekintettel lettek volna a biztonsági előírásokra, mikor elfoglalták az állomást.

Tudni akarták, hogy működik a létesítmény, miként folynak a különböző üzemi eljárások, információkat követeltek a kulcsfontosságú dokumentumokról és műveletekről. Féltem, mert folyamatosan gyötörtek minket a kérdéseikkel, s gyakran az agressziótól sem riadtak vissza

– nyilatkozta a felügyelő.

 

A Vörös ErdőForrás: Wikimedia Commons

Az atomerőmű munkatársai azt is elmondták, hogy amennyire erőszakosan léptek fel velük szemben a katonák, annyira hiányosak voltak a szakmai ismereteik az atomreaktorral és a radioaktivitással kapcsolatban.

A „Vörös Erdő” nevű, az erőmű mögött húzódó terület a Föld egyik legradioaktívabb helyszíne. Nemrég nyilvánosságra került drónfelvételeken látható, hogy orosz katonák itt ástak lövészárkokat, melyekben rendszeresen hosszú órákat töltöttek el. Ez az egyértelmű bizonyíték arra vonatkozóan, hogy milyen keveset tudtak a nukleáris biztonságról.

 

Forrás, fotó: EyePress via AFP

Forrás: Life / Frisshíreink.hu

Frisshíreink.hu, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

 

 

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...