Ausztriában botrány robbant ki az oltások körül, Kurz is megszólalt

Közben arról döntöttek, hogy az üzletekben és a közösségi közlekedésben kötelező FFP2-es maszkok áfát 20-ról 0 százalékra csökkentik

Ausztriában fél évvel meghosszabbítják a koronavírus-járvány miatt folyósított gazdasági válságtámogatásokat – jelentette be Werner Kogler alkancellár Gernot Blümel pénzügyminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján.

Az intézkedés célja, hogy a koronavírus-járvány okozta elhúzódó gazdasági válsághelyzetben egyfajta áthidaló segítséget és egyúttal tervezhetőséget nyújtsanak továbbra is a vállalatoknak – hangsúlyozta Kogler.

Az egyik ilyen, már meglévő támogatás a „bevételkiegészítés”, amelynek mértéke az előző év azonos időszakának forgalmát veszi alapul, és ágazattól függően,

de legfeljebb a bevételkiesés 50 százalékos pótlását jelenti a teljes zárlat miatt bezárni kényszerült vállalkozásoknak. A másik igényelhető támogatás az úgynevezett „állandó költségekhez nyújtott támogatás”, amely a bezárt cégek meglévő fix költségeinek maximum 75 százalékát fedezi.

Ezeken túlmenően februártól igényelhető lesz egy úgynevezett „veszteségbónusz” támogatás, amelyre már nemcsak a bezárt vállalatok, hanem a velük indirekt módon gazdasági tevékenységet folytató és ezáltal veszteségeket elszenvedő cégek is jelentkezhetnek. Ennek lényege, hogy azon vállalatok, amelyeknek a 2019-es év adott hónapjához mért bevételkiesése meghaladja a 40 százalékot, likviditási segítséget kérhetnek. Ennek havi maximális összege nem lépheti át a 60 000 eurót – magyarázta a részleteket Gernot Blümel pénzügyminiszter.

A koronavírus ellen hatékonyabb és drágább FFP2-es maszkok – amelyek viselése január 25-étől kötelező érvényű lesz a tömegközlekedésben és az üzletekben – általános forgalmi adóját 20 százalékról 0 százalékra csökkentik, ezzel kívánnak hozzájárulni ahhoz, hogy a lakosság önköltségi áron juthasson hozzá ezekhez – jelentette be a pénzügyminiszter. „A szociálisan rászoruló rétegek ingyen kaphatják majd meg a maszkokat, az elosztás logisztikája még szervezés alatt van” – tette hozzá az alkancellár.

Ausztriában az elmúlt 24 órában 1671 embernél igazolták újonnan a vírusfertőzést, a járvány kezdete óta 398 096 esetet regisztráltak. A koronavírusos betegséggel kórházban ápoltak száma 2006, az intenzív kezelésre szorulók 323-an vannak. A fertőzés okozta betegség szövődményeibe az elmúlt napon 38-an haltak bele, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 7237-re emelkedett.

Kurz dühös

Közben botrány robbant ki a koronavírus elleni oltások beadása körül. Az osztrák sajtóban előző nap jelentek meg arról szóló hírek, hogy Ausztria több tartományában a fel nem használt oltóanyagokat az oltási sorrendben soron következő érintettek – például a nem otthonokban élő 80 éven felüli idősek – helyett polgármesterek, családtagjaik illetve önkormányzati dolgozók kapták meg.

Egyikük – Wolfgang Matt, Feldkirch polgármestere – az ORF2 közszolgálati televízió kedd késő esti műsorában azzal magyarázta a soron kívüliséget, hogy a „megmaradt kenyeret sem dobjuk ki”. Ezzel arra kívánt utalni, hogy nem az oltási stratégia sorrendjét szegte meg, csupán nem akarta, hogy a megmaradt, fel nem használt oltóanyag veszendőbe menjen.

Az esetek sokasága – Vorarlbergben, Tirolban, Karintiában, Alsó- és Felső-Ausztriában, valamint Bécsben – az osztrák kancellárt is megszólalásra késztette.

„Dühös vagyok, és morálisan elítélem azt, aki soron kívül, az arra rászoruló idősek és egészségügyi dolgozók elé tolakszik.

Továbbra is bízom abban, hogy az oltást végző orvosok, illetve a helyi szervezésben részt vevő felelős koordinátorok az adott település közjavát tekintik szem előtt, és nem a saját, egyéni szempontjaik vezérlik őket” – adott hangot felháborodásának Sebastian Kurz. „Mindazonáltal, az oltások szigorúbb dokumentációja mellett, a jövőben jogi következményekkel is számolnia kell annak, aki visszaélést követ el” – tette hozzá.

Mások mellett Werner Kogler alkancellár, Gernot Blümel pénzügyminiszter és több tartományfőnök is elítélte azon helyi politikusokat, akik visszaéltek a kormány oltási stratégiájával, sőt az alkancellár a politikai felelősségre vonást sem zárta ki.

 

Nyitókép: Miniatűr vécépapírgurigák láthatók hógömbök belsejében egy bécsi ajándéküzletben 2020. április 14-én. MTI/EPA/Christian Bruna
Forrás: Infostart.hu
Exit mobile version