Ausztriában is terjed a fertőzőbb variáns

A brit variáns alakíthatott ki gócot az ausztriai Jochbergben: a fertőzöttek olyan britek, akik még a december 22-án meghirdetett beutazási tilalom előtt érkeztek szomszédunkba síoktatással egybekötött utazás keretében.

A tiroli hatóságok tizenhét teszt kapcsán beszélnek a variánsról: egyelőre még csak feltételezik, hogy az új vírustörzstől betegedhettek meg az érintettek, a laborvizsgálatok most is zajlanak. Eredményt a január 18-ával kezdődő héten várhatunk ezekkel kapcsolatosan, írja az Euronews.

Az első tünetek január harmadikán jelentek meg a csoportban, melynek minden érintett tagja ugyanazon a helyen szállt meg. Az idő közben kialakult helyzet miatt egyikük sem vett részt oktatói kontaktussal járó síórán azt követően, hogy december 18-án az országba érkeztek. Eddig négy, az új brit variánssal kapcsolatos esetet jegyzett fel nyugati szomszédunk, illetve egy, a dél-afrikai mutáció okozta megbetegedést. A mostani 17 eset ezekhez képest jelentős ugrást jelent.

Bernhard Tilg helyi egészségügyi tanácsos elmondta, bár egyelőre csak gyanúról van szó, biztosra akarnak menni, nem akarnak semmit kockáztatni. A jochbergi lakosok koronavírus-szűrésen vehetnek részt, a helyzet viszont nagyon aggasztja őket. Sokan nemtetszésüket fejezték ki a közösségi médiában azzal kapcsolatban, hogy síoktatóval szervezett túrákat tarthattak a december 26-án bejelentett, harmadik kijárási tilalom idején az országban. A politikusok sem maradtak csendben a témával kapcsolatosan.

„Hónapokon át zárva tartjuk az iskolákat, minimalizáljuk a kontaktot, megfosztjuk a fiatalokat a találkozások lehetőségétől, de miért? Hogy brit síoktatók terjeszthessék a vírus mutációját Tirolban!”

– írta a Twitteren Paul Stich, a Sozialistische Jugend Österreich ifjúsági csoport elnöke.

„Ez történik, ha a felvonólobbi uralkodik a józan ész helyett” – tette hozzá az ellenzéki Szociáldemokrata Párt.

Az osztrák korlátozásokat legalább január 24-ig fenntartják, a kormány korábbi ötletét, miszerint megnyitja a boltokat és az éttermeket a negatív Covid-teszttel rendelkezőknek, elvetette. Megnyitották viszont sípályáikat – a hotelek zárva tartásával -, miközben szomszédaik, Olaszország és Németország ragaszkodott ahhoz, hogy minden sípályának zárva kellene maradnia az idei teljes szezon idejére.

A magyar operatív törzs szerdai tájékoztatóján derült ki, hogy itthon is három beteg mintájában azonosították a koronavírus új, brit mutánsát.

 

Nyitókép: MTI/EPA/Lisi Niesner
Forrás: Infostart.hu
Exit mobile version