Avi Loeb: Mesterséges, földönkívüli tárgy darabjai lehetnek a Csendes-óceán fenekén, elindulnak felkutatni őket

Dátum:

Várhatóan már nyáron útnak indul az a tudományos expedíció, amely az ismert harvardi fizikus, Avi Loeb vezetésével akarja felkutatni a 2014-ben Pápua Új-Guinea partjai közelében a Csendes-óceánba hullott, csillagközi térből érkezett objektumot.

Avi Loeb hipotézise szerint elképzelhető, hogy egy mesterséges, földönkívüli tárgy darabjai fekszenek a Manus-sziget közelében az óceán fenekén. Loeb az objektum darabjainak felkutatására 1,5 millió dolláros (538 millió forintos) költségvetésű expedíciót szervez – írja a The Guardian.

Loeb 2019-ben állapította meg, hogy az objektum a Naprendszeren kívülről érkezhetett. Ez volt az első csillagközi térből érkezett meteor, amelyet valaha észleltek. Loeb szerint a meteor csillagközi eredetét 2022 áprilisában az amerikai védelmi minisztérium űrparancsnoksága is megerősítette egy NASÁ-nak küldött dokumentumban.

Loeb és kutatócsoportja azt is megállapította, hogy a NASA földközeli objektumokról vezetett katalógusában szereplő 272 meteornál keményebb volt az óceánba csapódott objektum.

A kéthetesre tervezett expedícióval a meteor darabjait akarják felkutatni a 1,7 kilométer mélységben lévő tengerfenéken. Ugyanis a töredékek elemzésével megállapítható lenne, hogy az objektum természetes képződmény vagy mesterséges eredetű. A hajós expedíció legénysége mágnesekkel, kamerákkal és reflektorokkal felszerelt eszközt húz majd az óceán fenekén. A kutatást egy 10 kilométerszer 10 kilométeres területen végzik. Loebék arra számítanak, hogy az objektum acél keménységű volt, és ezért akár több tucatnyi egy centiméternél nagyobb szilánkot is fognak találni.

Loeb nem zárta ki, hogy kudarcot vallanak. De mint hangsúlyozta: a rendkívüli állításokat rendkívüli bizonyítékokkal kell alátámasztani.

Avi Loeb 2021 nyarán számolt be a Galileo Projekt indulásáról, amely többek között az azonosítatlan repülő tárgyak felderítésével foglalkozik. A fizikus szerint, mivel kiderült, hogy nagy számban fordulnak elő Föld-szerű bolygók a galaxisban, „többé nem hagyhatjuk figyelmen kívül annak lehetőségét, hogy már előttünk léteztek technológiailag fejlett civilizációk”.

A projektben a Princetoni Egyetem, a Kaliforniai Műszaki Egyetem (Caltech), az angliai Cambridge-i Egyetem és a Stockholmi Egyetem kutatói is részt vesznek.

A Galileo Projekt céljai közé tartozik azoknak az objektumoknak a vizsgálata is, amelyek a csillagközi térből „látogatnak el” a Naprendszerünkbe.

Forrás, fotó: hvg / Frisshíreink portál

Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

 

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...
Exit mobile version