az agrárminisztérium elárulta, meddig maradnak az élelmiszerárstopok

Az Agrárminisztérium elárulta, meddig maradnak az élelmiszerárstopok

Az Agrárminisztérium közlése szerint a hatályban lévő döntés szerint április 30-ig lesznek érvényben az élelmiszerárstopok.

A minisztérium az atv.hu megkeresésére továbbá azt is elárulta, hogy „a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálja az élelmiszer-kiskereskedelmi piaci szektort, hogy az élelmiszerárak kiugró emelkedésében közrejátszhatott-e versenyjogsértés vagy versenytorzulás”.

A lap azért kereste fel kérdésével az Agrárminisztériumot, mert hétfőn a költségvetési bizottságban Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkára közölte, hogy a kormány és a jegybank is egyetért abban, hogy az árstopokat ki kell vezetni, a kérdés csak az időpont.

Mint ismert, a kormány tavaly 2023. április 30-ig meghosszabbította az élelmiszerárstopokat a kristálycukor, a búzafinomliszt, a finomított napraforgó-étolaj, a házi sertéscomb, a csirkemell, csirke far-hát, csirkehát, csirkefar, csirkeszárnyvég, az ultramagas hőmérsékleten hőkezelt 2,8 százalék zsírtartalmú tej, illetve a tojás és az étkezési burgonya esetében – tették hozzá.

Fotó: Blikk

Forrás: Blikk / Frisshíreink portál

Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

Exit mobile version