az állatok, amelyektől az emberiség léte függ

Az állatok, amelyektől az emberiség léte függ

Ha kipusztulnak, az emberiség csak négy évvel élné túl az apró rovarok eltűnését.

A méhek világnapját szlovén kezdeményezésre minden év május 20-án ünnepeljük, ugyanis 1934-ben ezen a napon született az európai méhészet kiemelkedő alakja, az első osztrák méhészeti iskola egykori vezetője, Anton Jansa. Az ő méhészeti munkásságának állítanak emléket azzal, hogy születésnapjának dátuma lett a méhek világnapja.

A méhekről sokaknak a méz jut eszébe. De nem csak azért érdemes vigyázni rájuk.

A Föld mezőgazdaságának 70 százaléka a méhek beporzó tevékenységétől függ. 87 alapvető haszonnövényünk – többek között az alma, az eper, a paprika, a hagyma, a búza, a kávé és a kakaó – termése függ a beporzástól.

  • Egyetlen háziméh naponta átlagosan 7000 virágot látogat meg.
  • 1 kg méz előállításához 4 millió virágról kell összegyűjteni a virágport.
  • Ma már tudományosan bizonyított tény, hogy a mézben lévő enzimek, a magas káliumtartalom és egyéb aromaanyagok együtt baktériumölő hatást fejtenek ki.
  • Rengeteg hasznos nyomelem és vitamin található benne: kalcium, réz, vas, magnézium, mangán, foszfor, kálium, nátrium, cink és kis mennyiségben B1, B2, B3, B5, B6, és C-vitamin. A sötétebb mézek (mint például a fenyőméz) gazdagabbak ásványi elemekben, vasban, rézben és mangánban.

Jelenleg a világon mintegy 25 ezer méh faj él, Magyarországon hétszáz van jelen, de nem tudni még meddig – mondta az InfoRádiónak Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke.

„Az elmúlt 30 évben a vadbeporzók 60 százaléka kipusztult, és ez a tendencia folyamatos. Ennek nagyon sok oka van, közéjük tartozik valószínűleg a klímaváltozás és a nagyüzemi mezőgazdaság negatív hatásai. Egyértelmű, hogy a méhészek szerepe felértékelődik” – hangsúlyozta a szakember.

Beszélt arról is, hogy Kínának egyes részein vannak ilyan körteültetvények, ahol már a mézelő méhek sincsenek jelen.

Az emberek szedik le a virágport a növényekről és steril keféről viszik rá a virágok bibéire, vagyis emberek végzik a beporzómunkát a rovarok helyett.

A baj tehát nagyon nagy, egyértelmű, hogy a jövő generációjának tudni kell róla és mindent meg kell tennie az ökológiai egyensúly fenntartásáért – mondta Bross Péter.

A magyar kormány nemrégiben ezer forintra emelte a beporzási támogatást méhcsaládonként. Nagy István agrárminiszter a minap azt írta közösségi oldalára, hogy a mézzel és a méhekkel foglalkozni a teremtett világunk védelmének egyik legfontosabb feladata, éppen ezért számos intézkedéssel segítik a méhészeket.

További érdekességek a méhekről

A méhek a világ legfontosabb fajai közé tartoznak, példányszámuk azonban folyamatosan csökken. Egy 2019-es tanulmány szerint tizenhat százalékkal apadt például csak a mézelő méhkolóniák szám – írja a hirado.hu.

Ha kipusztulnak a méhek, az emberiség csak négy évvel élné túl az apró rovarok eltűnését – mondta Albert Einstein. A Föld mezőgazdaságának mintegy hetven százaléka kizárólag a méhektől függ, a beporzó tevékenységük nélkül a növények képtelenek lennének szaporodni, így a fauna gyakorlatilag nagyon rövid idő alatt megtizedelődne a világon.

A portál össze is szedett öt érdekességet a méhekről:

  1. Egy méhcsalád egy anyából, legfeljebb háromezer heréből, és 50-60 ezer dolgozó méhből áll. Minden családtagnak megvan a maga feladata, az anyának, hogy gondoskodjon az ivadékokról, a heréknek megtermékenyítsék a kikelt új anyát. A munkások teendője pedig generációnként oszlik meg.
  2. A méhek született matematikusok, a méhkasban ugyanis teljesen azonos méretű sejteket építenek, de képesek kiszámolni a távolságot, a szögeket és azt is tudják, hogy a Föld gömbölyű. Szükségük is van arra, hogy tisztában legyenek a távolságokkal, ugyanis egy-egy kirepülésük alkalmával akár négy–öt kilométerre is elrepülhetnek a kaptártól.
  3. A méhek egy kirepülés során akár ezer virágot is felkereshetnek, és mivel közel 40 kilométer/órás sebességgel is tudnak repülni, egy ilyen körutat nagyjából fél óra alatt tesznek meg, miközben közel 70 milligramm nektárt gyűjtenek be. Egy kilogramm méz összegyűjtéséhez nagyjából kétmillió virág meglátogatására van szükség.
  4. A kaptárba jóval kevesebb nektárt visznek, mint amennyit valójában összegyűjtenek, mivel nagy részét közben elfogyasztják. Egy méhcsalád évi mézfogyasztása 60-70 kilogramm nektár.
  5. Míg a számok világában otthonosan mozognak, addig a színek felismerésében nem jeleskednek, ugyanis a narancssárgát összetévesztik a sárgával és a zölddel, a bíbort a kékkel, míg a pirosat a feketével.

 

Kapcsolódó hang

Méhek világnapja
Forrás: Infostart.hu / Frisshíreink portál
Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!
Exit mobile version