20.9 C
Budapest

Az oroszok amerikai fegyverből kilőtt golyót találtak egy sebesült gyerek testében

Dátum:

Visszaszorították Ukrajnába a Brjanszk megyébe bebehatoló „ukrán nacionalistákat”, ahol nagy erejű tüzérségi csapást mértek rájuk – közölte csütörtök esete a Szövetségi Biztonsági Szolgálat.

„A végrehajtott intézkedések eredményeként meghiúsult az ukrán nacionalisták betörése a Brjanszk megyei Klimovói járásába. A polgári áldozatok és a polgári infrastruktúra károsodásának elkerülése érdekében az ellenséget ukrán területre szorították ki, ahol nagy erejű tüzérségi csapást mértek rá” – áll a közleményben.

Az FSZB korábban arról adott hírt, hogy az orosz rendvédelmi szervek urai a helyzetnek a Klimovoi járásban, ahol nagy mennyiségű robbanószerkezetet találtak, amelyek hatástalanítása folyamatban van.

Alekszandr Bogomaznak, a régió kormányzójának tájékoztatása szerint ukrán diverzánscsoport szivárgott be reggel a Brjanszk megyébe, s ennek tagjai a határhoz közeli Ljubecsanye községben rálőttek egy személyautóra, a mintegy 15 kilométerre lévő Szucsanye faluban pedig egy drónról ledobott gránáttól kigyulladt egy lakóház.

A megtámadott gépkocsi vezetője és egy felnőtt utasa, egy 56 éves életét vesztette, egy tízéves fiú pedig megsebesült. A gyereket, aki a járműből kimenekített két kislányt, Bogomaz állami kitüntetésre terjesztette fel. A kormányzó Rosszija 1 televízióban azt mondta, hogy a fiú testéből egy amerikai fegyverből kilőtt golyót operáltak ki.

Vlagyimir Putyin orosz elnök az incidenst terrorcselekménynek, az elkövetőit pedig neonácinak minősítette. Felhívta a figyelmet arra, hogy a támadók egy civil autóra lőttek rá, noha látták, hogy gyerekek ülnek benne.

A támadók büszkén vállalják tetteiket. A Twittren posztolók szerint ők valójában oroszok. Az Index arról ír, hogy olyan az Orosz Önkéntes Hadtestet 2022 augusztusában hozták létre. Ez az alakulat szintén az ukrán területvédelmi egységek alá tartozik, de az állománya teljesen máshonnan érkezett: ők nem hadifoglyok/dezertőrök, hanem Oroszországból távozott, zömében szélsőjobboldali emigránsok.

A támadás elkövetőit orosz hivatalos források nem nevesítették. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője annak a kérdésnek a megválaszolását, hogy az incidens a Kreml kapcsolatba hozza-e az ukrán hatóságokkal, a rendvédelmi szervek által folytatott vizsgálat hatáskörébe utalta.

Az RBK és a Kommerszant a közösségi médiában közölt felvételekre hivatkozva közölte, hogy a támadásért a felelősséget egy Orosz Önkéntes Hadtest nevű szervezet vállalta magára, amelyet az ukrán idegenlégióval és az Azov elnevezésű alakulattal szoktak összefüggésbe hozni. Mindkét orosz lap megemlítette, hogy Kijev elhatárolódott a történtektől.

Nyitókép: Rus.Team
Forrás: Infostart.hu / Frisshíreink portál
Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...