17.3 C
Budapest

Az oroszok szerint azért nem nyertek még Ukrajnában, mert mutáns ukrán katonák ellen kell harcolniuk

Dátum:

Az „ukrajnai titkos amerikai biolaboratóriumokat” vizsgáló orosz bizottság két képviselője igen furcsa eredményre jutott az orosz–ukrán háborúval kapcsolatban.

Öt hónappal azután, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát, a Kreml az eddigi legvadabb magyarázattal állt elő arra, hogy miért nem sikerült győznie az orosz hadseregnek, és a villámháborús tervek ellenére miért nem tudta átvenni a hatalmat a szomszédos országban. Ezek szerint ennek oka az, hogy

a titkos kísérletek során az ukrán csapatokat gyilkológéppé változtatták az amerikaiak az általuk vezetett ukrán biolaborokban

– számolt be róla a Yahoo. Ez az állítás nagyvonalúan eltekint attól a ténytől, hogy az orosz katonák saját felszerelésüket is szabotálták, sőt még önmagukat is megsebesítették, csak hogy ne kelljen harcolniuk.

A lap szerint a Kommerszant arról írt, hogy a fenti kijelentést két, ukrajnai „biolaboratóriumok” vizsgálatával foglalkozó bizottság két orosz képviselője tette.

Konsztantyin Kosacsev, az Oroszországi Föderációs Tanács alelnöke és Irina Jarovaja, a Duma alelnöke szerint az ukrán katonák vérének vizsgálata egy sor betegséget tárt fel, ami arra utal, hogy titokban katonai kísérleteket végeznek rajtuk.

Jarovaja szerint mindezt alátámasztja, ahogyan az ukrán katonák az orosz hadifoglyokkal és a civil lakossággal kegyetlenkednek. A politikus szerint egyébként az is a kísérleteket bizonyítja, hogy a vérben a Hepatitis A elleni antitesteket találtak.

 

Forrás, fotó: hvg / Frisshíreink portál

Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...