Az orosz védelmi miniszter bejelentette, hogy jövőre jelentősen növelik a katonai kiadásokat, felpörgetik a hadiipart és különös figyelmet szentelnek a nukleáris fegyverkezésnek. Szergej Sojgu szerint mindezt az ukrajnai hadjárat eseményei indokolják.
A NATO Review legutóbbi elemzése arra a következtetésre jut, hogy a hidegháború óta nem volt ennyire közel egy nukleáris konfliktus. Egyáltalán nem kizárt, hogy az orosz védelmi miniszter újabb, kardcsörtető kijelentései egy Ukrajna elleni atomcsapás előkészületeire utalhatnak.
Bár a hivatalos orosz katonai doktrína szerint Moszkva csak akkor alkalmazna atomfegyvert, ha közvetlenül az ország területét érné fegyveres támadás. De az ország területéhez tartozik immár az elfoglalt és bekebelezett Krím-félsziget csakúgy, mint a kelet-ukrajnai Donbasz régió is. Ürügy tehát lenne bőven nukleáris fegyverek használatához, de vajon az oroszok hol és milyen nagyságú nukleáris csapásban gondolkodhatnak?
Íme, három lehetséges forgatókönyv:
Kísérleti atomrobbantás
Ilyet utoljára a Szovjetunióban hajtottak végre, 1990 október 24-én. Azóta csak Észak-Korea robbantott fel kísérleti atomtöltetet, de más nem. Vlagyimir Putyin tehát megvillanthatná az orosz nukleáris pallost mondjuk a Fekete-tenger nemzetközi vizei felett, Szibéria valamelyik távoli régiójában, vagy esetleg Ukrajna egyik elfoglalt, de gyéren lakott vidékén. Az üzenet nyilvánvaló és egyértelmű lenne: ez vár az ukránokra, ha tovább folytatják az ellenállást.
Csakhogy már a néhány héttel ezelőtti súlyos légitámadások és rakétacsapások sem tudták megtörni Ukrajna harci szellemét. Egy ilyen fenyegetés valószínűleg inkább még jobban megerősítené a morált, a Nyugatot pedig arra ösztönözné, hogy tovább fokozza Ukrajna katonai és humanitárius támogatását.
Atomcsapás a harctéren
Az orosz hadsereg hetek óta véres harcokat vív Kelet-Ukrajnában, de a hatalmas emberáldozatok sem hoztak áttörő sikert. Elképzelhető, hogy a frontvonal egy kritikus pontján úgynevezett harcászati atomfegyvert vessenek be. Ezek 1-50 kilotonna hatóerejű töltettel rendelkező légibombák, Kalibr vagy H-101 mintájú cirkáló rakéták, illetve Iskander-M rövid hatótávolságú rakéták lehetnének. Közülük még a legnagyobb rombolóerejű is nagyjából akkora pusztítást végezne, mint az amerikaiak 1944-ben, Hirosimára ledobott első atombombája.
Igen ám, de egy atomcsapás járulékos hatásai, mint a radioaktivitás, vagy a vidék sugárszennyezettségének mértéke csak nehezen kalkulálható. Nagyban függ az időjárástól és a terepviszonyoktól. Ugyanakkor azzal is számolni kell, hogy az ukrán légvédelem megsemmisíti a támadó fegyvert még mielőtt az célba találna és a radioaktív roncsok esetleg orosz területre hullanak.
A lélektani és politikai hatás pedig nagyon hasonló lenne, mint egy kísérleti atomrobbantásé.
Nukleáris támadás kritikus civil infrastruktúra vagy egy szomszédos ország ellen
Ez volna a legszörnyűbb, ám egyben a legvalószínűtlenebb forgatókönyv. Viszont minek alkalmazzanak atomfegyvert olyan célra, amelyet hagyományos fegyverekkel is el tudnak érni, ráadásul sokkal precízebben? Egy Lemberg vagy Kijev elleni atomtámadás olyan óriási emberveszteséggel járna, ami még az Oroszországot jelenleg támogató államokban is erős viszolygást váltana ki. Ha pedig Lengyelország vagy valamelyik balti köztársaság lenne a célpont, az a NATO azonnali és nyílt hadba lépését vonná maga után. Viszont egy ilyen borzalmas atomtámadás egyáltalán nem hozná közelebb a háború végét, ellenben még a béketárgyalások halvány reményét is azonnal eloszlatná.
De akkor mégis miért fenyegetőznek az oroszok rendszeresen az atomfegyvereikkel?
Erre a válasz Robert Jay Lifton amerikai pszichológus és történész szerint Vlagyimir Putyin, illetve az orosz elit sajátos gondolkodásában rejlik. A Nyugat értelmetlennek és logikátlannak tartja azt, ahogy Putyin vélekedik, pedig egyszerűen csak arról van szó, hogy nem értjük azt a világot, amelyben él és gondolkodik.
Mint ahogy a The New Yorker írja, az orosz elnök számára az, hogy Kína elítéli az atomfegyverek elsőként való használatát, nem Moszkva, hanem Peking gyengeségét bizonyítja. Putyinnak ugyanis szilárd meggyőződése, hogy az Ukrajnában indított „különleges katonai művelet” Oroszország jogos önvédelmi lépése volt. Márpedig, ha az orosz hazáról van szó, akkor semmi sem lehet túl drága a győzelem eléréshez. Még akár százezrek életének feláldozása sem az, sőt ha kell, ez egyenesen erkölcsi kötelessége is az orosz vezetésnek. Mert a putyini logika szerint Oroszországnak győznie kell, bármi áron is – írja az amerikai lap.
Nemcsak a nemzet dicsősége, hanem Putyin hatalma és az élete is ezen múlik.
Az orosz elnök ráadásul nem kell, hogy tartson a válaszcsapástól, hiszen Ukrajnának nincs atomfegyvere, a NATO pedig aligha dobna atombombát Moszkvára bosszúból egy Kijev elleni támadásért. Ha mégis van valami, ami visszatarthatja Putyint, az egy olyan nagyarányú, hagyományos fegyverekkel vívott NATO-hadművelet, ami mondjuk elsüllyeszti a Fekete-tengeri flottát, szétveri az orosz légerőt, vagy végzetes csapást mér a szárazföldi haderő még ütőképes alakulataira. De ez a lehetőség azért elég távoli.
A mértékadó NATO-szakértők egyelőre úgy látják, hogy Vlagyimir Putyin nem akar atomháborút Ukrajnában. Azért ne felejtsük el: napokkal a február 24-i invázió előtt még a legborúlátóbb nyugati elemzők is elképzelhetetlennek tartottak egy Ukrajna elleni orosz támadást.
Így aztán nem is olyan elképzelhetetlen, hogy Moszkvában már nyergelnek az Apokalipszis lovasai.
