BioNTech-vezér: az indiai mutánssal szemben is véd valószínűleg a vakcinánk

„Nem fair” az Európai Bizottságot hibáztatni az oltóanyag kezdeti szűkössége miatt – mondta Ugur Sahin onkológus, a BioNTech társalapítója.

Minden bizonnyal az új típusú koronavírus Indiában felbukkant változata ellen is véd a Pfizer amerikai gyógyszeripari társaság és a BioNTech német biotechnológiai kutatóvállalat együttműködésével kifejlesztett vakcina – mondta a német cég vezérigazgatója szerdán.

Ugur Sahin onkológus, a BioNTech társalapítója, egy online sajtótájékoztatón elmondta, hogy elkezdték a vizsgálatokat és „nem aggódnak”, arra számítanak, hogy készítményük az indiai változattal szemben is hatékony.

Várakozásaikat a többi között arra alapozzák, hogy vakcinájuk az Európában uralkodó brit vírusváltozattal szemben még hatékonyabb, mint az első, „vuhani” változattal szemben, amely ellen eredetileg kifejlesztették

– mondta.

Szólt arról is, hogy az „irigység kultúrájának” kialakulásához vezethet, ha túl korán és „diszkriminatív” módon lazítják a járványügyi korlátozásokat.

Hangsúlyozta azt is, hogy „nem fair” az Európai Bizottságot hibáztatni az oltóanyag kezdeti szűkössége miatt. Mint mondta, a brüsszeli testület „nagyon jó munkát végez”.

Nyitókép: biontech.de
Forrás: Infostart.hu
Exit mobile version