Féljünk, vagy éljünk?
Karanténban egyedül. Mit tegyünk, ha magunkra maradunk?
Mit jelent az egyedül: börtön, vagy szabadság?
Falak közé zárt rabok leszünk, saját negatív gondolataink, félelmeink börtönében, vagy szabadon szárnyaló madarak belső tájaink fölött? A félelem elveszi a legfontosabbat tőlünk. A jelenlétünk. Nem éljük meg a pillanatokat. Ha félünk, nem élünk. Természetes, hogy felbukkan bennünk, de vajon meddig adjuk át magunkat saját félelmeink martalékának? Sajnos van, aki emiatt egész életében alig él.
Szóval: félni, vagy élni? Ez itt a kérdés.
Ha praktikus receptet szeretnél az egyedüllét hasznos, jó érzésekkel teli megéléséhez, akkor néhány javaslat 7 pontban:
1. Strukturáld a napjaidat, adj kereteket magadnak:
- sokaknak segít, ha szokásokat, rituálékat alakítanak ki
- tegyél meg rég halogatott dolgokat, melyek örömet okoznak (bizonyos feladatok elvégzése, film, olvasás, ismerősök felkeresése neten, telefonon)
2. Kiválóan alkalmas az idő tanulásra, önismereted növelésére, önfejlesztésre (rengeteg témában találsz előadást, például a TED.com-on, magyar felirattal is, online kurzust, blogot, rövidebb-hosszabb filmeket)
3. Mozogjál!
– bármekkora helyen vagyis megteheted, kereshetsz hozzá a netről is gyakorlatokat
- ha megteheted (persze egy kórházi karantén esetén nem, viszont, aki home office-ban dolgozik igen) mozdulj ki egy kicsit, sétálj erdőben, kapcsolódj a természethez, ha máshogy nem az ablakon keresztül is
4. Beszélgess, és tedd játékossá!
– beszélj azokkal, akik fontosak (esetleg kevesebbet a nagyon negatív gondolkodású barátaiddal, ha még nem tanultad meg kezelni őket, s inkább azokkal, akik lazábbak, pozitívabbak, megoldás centrikusok, kevésbé „paráznak”)
- a humor, maga a játék, a bennünk levő szabad gyermeki részünkhöz való kapcsolódás is behúz, megérkeztet bennünket a jelenlétbe. Ha lehet barátokkal, beszélgetéssel egybekötve játsz, s kevésbé a géppel. Ugyanakkor keretek között. Velük is gyakorolva az ebből való tudatos kilépést, elengedést (függővé is válhatsz ezektől, újra csapdába kerülve, menekülés lehet önmagad elől, úgyhogy a fő útjelző tábla a mértékletesség)
5. Figyelj belülre!
– a tevékenységek között iktass be magaddal töltött szüneteket, réseket, amikor belülre figyelsz. Később növelheted ezek idejét
- figyelhetsz arra is, hogy mi történik mélyebben benned, milyen érzés, testérzés kísér, mi az, ami előbukkan belőled?
6. Légy jelen!
–
Természetes, ebben a helyzetben, ha szorongsz a bizonytalan helyzetben. Ez néha még hasznos is, mert jobban késztet a fegyelemre, a szabályok betartására össznépi szinten. Persze nem mindegy, hogy ez milyen szintű, hogy mennyi ideig vagy benne, Ha eluralkodik rajtad, segíthet az, hogy figyelmeddel gyere vissza a jelenbe újra és újra, vedd észre, ha negatív gondolataid elröpítenek a múltba, vagy a jövőbe
- szorongás esetén segít az elnyújtott kilégzés, lazább testhelyzet, mozgás, kibeszélés
- kapd rajta magad saját elméd negatív körein, vedd észre, ha a kis ördög átveszi az irányítást, ha teszi fel a negatív gondolatok lemezeit, amik félelmet, szorongást generálnak
- kerüld a hírportálok folyamatos bújását, csak hiteles oldalakról, egy nap egyszer- kétszer tájékozódj
- kezdj irányt váltani, a külvilágból befelé is figyelni, figyelni azt, aki belül lakik
- gyakorolhatod a lazítást, a relaxációt (vagy meditációt, ha valaki ebben is képzett), megteheted zenére, vagy rengeteg vezetett relaxációt érsz el a neten is
- gyakorolhatod a lelassulást, a tevékenységeidben való tudatos jelenlétet is
- alakíts ki belső párbeszédet magaddal, kihangosíthatod, akár viccesen le is játszhatod őket
- a negatív érzésektől már gyakran azzal is megszabadulunk, hogy szavakkal megnevezzük, elérhetővé tesszük a magunk számára
7. Pozitív kapcsolódás önmagadhoz, és másokhoz
– pozitív kérdésekkel fordulj magadhoz: miért vagyok hálás, mitől lesz ajándék ez a nap, kinek hogyan tudnék segíteni, kinek miért mondhatok köszönetet
- ha másoknak bármilyen módon tudsz segíteni, másoknak adni valamit, lehet, hogy csak éppen saját figyelmed, kedvességed, odafordulást, az adás élménye az egyik legfontosabb önsegítő kincsünk
- figyelheted azt is magadban, hogy hogyan hömpölyögnek érzéseid, gondolataid, hogyan, mitől alakulnak át, milyen belső erőforrások segítenek vissza onnan, ha felhősödik benned az ég
A praktikus tanácsok mellett elgondolkodtató maga az élmény. Mire is tanít bennünket ez a helyzet. Lelassulás. Megállás. Belső figyelem. Újragondolás. Teremteni valamit, valami mást, mint eddig. Megküzdés legmélyebb félelmeinkkel. Megtapasztalni belső erőnk. Megtapasztalni az összetartozást.
Az egyik legnagyobb egzisztenciális kérdés létezésünk során, hogy vajon mit is kezdünk szabadságunkkal. (Irvin D. Yalom) Általában igyekszünk elkerülni ezt a kérdést, sőt mondhatnám mindent megteszünk azért, hogy ne nézzünk szembe vele. Belevetjük magunkat a rohanó hétköznapok forgatagába. Rendkívül fontos dolgainkat tesszük, munkahelyen, s otthon. Ha egy pillanatra megállunk, akkor máris megteremtjünk annak lehetőségeit, hogy kivülről információ áradat zúduljon ránk. Televízió, internet, filmek, hírek, esetleg sorozatok, telefon, chat stb.
Persze milliónyi teendőt találhatunk ki, ami az adott pillanatban oly fontosnak tűnik. Rengeteg érdekes, értékes információt fogadhatunk be.
Mintha mindnyájan bulímiások lennénk. Még meg se emésztettük, azt, amit, magunkba vettünk, máris igényeljük a külvilágból a következő dózist. Miközben annak belső útját, hatásait alig ízlelgetjük.
Egyik inger a másik után. Ez is egyfajta függőség. Egy-egy pillanatnyi csönd, szünet nélkül. Mintha befalaznánk magunkat észrevétlen velük. Mintha mindent elkövetnénk azért, hogy bezárjuk magunkat tevékenységgel, s a kívülről jövő információ áradatával.
Bezárjuk magunkat magunk elől. Menekülünk attól, hogy saját magunk társaságával maradjunk csupán. Hogy ne csupán kívülre, hanem befelé is figyeljünk. Sokan utaznak, bejárják a világ számunkra messzi egzotikus tájait is, ugyanakkor alig utaznak befelé.
Hiányzik az egyedül, illetve a magunkkal töltött idő csöndje életünkből. A szemlélődés.
A „csak vagyok” állapot. A létezésnek ez a fajta ízlelgetése.
Sokféleképpen lehetünk egyedül. De mi mintha folyton ki akarnánk bújni alóla. Várnak feladataink, a munka, a mailek, a hírek, vagy éppen a takarítás, a pókháló. Valami nagyon fontos dolog mindig vár ránk. S önmagunk elé tolakszik.
Fogja a kezünket, s elvezet önmagunktól. A saját társaságunkban eltöltött időtől.
Persze ugyanúgy a másik társaságában eltöltött másfajta jelenléttől is. A mélyebb pillanatok megélésétől. Az intimitástól. Ha beszélgetünk leggyakrabban a tények, a vélemények szintjén szólítjuk meg egymást. Sokkal ritkábban adunk teret annak, ami mélyebbről fakad, kevesebbet adunk érzéseinkből, belső szükségleteinkből, vágyainkból, intimebb belső világunkból, mélyebbről felbukkanó gondolatainkból, életünket meghatározó kérdésekből, hitrendszerünkből. Hogyan is teremthetnénk intimitást a másikkal, ha önmagunkkal sem vagyunk ilyen kapcsolatban.
Miért tesszük ezt?
Mert leggyakrabban szorongással tölt el bennünket, ha magunkra maradunk belső világunkkal.
Egyszer csak addig félre söpört tartalmak kerülhetnek elő a szőnyeg alól. Olyan kérdések néznek velünk szembe, amelyeket mindenáron kerülgetni igyekszünk.
Miért is vagyunk itt? Miről szól az életem? Milyen értéket hoztam a világba? Mit jelent élet és halál? Mit kezdjek magammal a születésem, s halálom közti időszakban? Mit kezdjek ezzel a szabadsággal, ami megadatott? Vajon jó úton járok-e? Bízhatok-e a körülöttem levő világban? Valóban létezik-e Isten? Van-e kapcsolatom vele? Ki vagyok én? Hogyan kapcsolódok másokhoz?
Megannyi kérdés, amely elő-elő bukkanhat a mélyből, s nem biztos, hogy farkasszemet szeretnénk nézni vele. Univerzummá a munkánk, a munkahelyünk, az ott eltöltött idő, az ottani problémák válnak, miközben észrevétlen kibillenünk saját életünkből, eltávolodva a létezésünket meghatározó kérdésektől.
Az egyedüllétre tekinthetnénk úgyis, mint egyfajta ajándékra. Igazi kincs. Esélyt kapunk arra a sorstól, hogy végre önmagunk társaságában lehessünk.
Pál Feri azt mondja, hogy szerdánként „embermentes” napot tart, hogy önmagával legyen.
Összezárva végre önmagunkkal lehetőségünk van megvalósítani azt, ami eddig csak neki adatott meg
Most figyelmet, talán figyelmeztetést kaptunk mindehhez.
Minden krízis egyben tanulási lehetőség is. A bezártság lehetőséget teremt, hogy belső világunkra figyeljünk. A kizökkenés, a krízis pedig, arra, hogy újra gondoljuk életünket, viszonyunkat önmagunkkal, a világgal, hogyan is vagyunk jelen kapcsolatainkban. Ráláthatunk arra, ami igazán fontos. Hogy szorosan összetartozunk a másikkal ugyanúgy, mint önmagunkkal.
„Az élet tisztelete azt jelenti, hogy a születés és a halál végpontjai között, úgy bánunk egymással, hogy érdemes legyen a világon élni” Popper Péter
Ha belülre figyelünk, egy másfajta világot teremthetünk a krízisből. Magunk számára, s gyermekeinknek is. A félelem helyett az egység megélését. A kalitka helyett szárnyainkat tapasztaljuk meg.
Forrás: Dr. Piczkó Katalin pszichiáter, tréner, korábban coach
