Mi lesz akkor, ha karanténba kerülünk?
blog 3 részben
1.A legnagyobb ellenségünk gyakran a saját elménk
2. Mit tegyünk, ha otthon vagyunk karanténban? 7 pontban összefoglalva
3. Mit tegyünk, ha magunkban, egyedül kerülünk karanténba? Hogyan élvezzük az előnyeit
4. A karantén előnyei általában. Mennyország, vagy pokol?
1.A legnagyobb ellenségünk gyakran a saját elménk
Koronavírus.
Nézzük meg mit is tesz velünk ez a szó! Milyen burjánzást indít el az elménkben? Milyen tovaterjedő hullámokat kelt?
Koronavírus. Maga szó, ahogy meglátjuk, meghalljuk, máris megteremti fejünkben a súlyos betegséget, a kiszolgáltatottságot, az éhínséget, a bezártságot, az elégtelen egészségügyi ellátást, a fájdalmat, a pánikot, a félelmet, sőt magát a halált, a poklot. Egy szót látunk vagy hallunk s abban a pillanatban érzelmeinkkel, sőt testünkkel reagálunk rá.
A szorosan hozzá kapcsolódó másik fogalom a KARANTÉN. Onnan pedig könnyedén tovább lódulva hömpölygő szófelhőinkben: a tehetetlenség, a küzdelem, küzdelem az eledelért, azaz az életért, küzdelem akár egymással, az ellenség, a káosz, zavargás, pusztítás, közöny, magány, teljes szeparálódás, magunkra maradás. Ez pedig már maga a pokol itt, és most a Földön. A halál, a megsemmisülés, az apokalipszis.
Igen, vannak nálunk is fertőzöttek és valóban reális a terjedés veszélye, ugyanakkor a fejünkben pillanatok alatt előre szaladunk ebben. S ezzel máris megteremtjük magunknak a félelmet, a szorongást, a pánikot. Ez pedig legalább akkora veszély, mint maga a vírus.
Nem furcsa? Talán éppen otthon ülsz. Szeretteid körében, vagy egyedül. Ülsz egy fotelben, vagy, akár egy villamoson, a metrón, s ahogy felmerül benned ez a szó, máris nyüzsögnek a fejedben észrevétlen az ezek mellé citált fogalmak.
Elménkben mintha megjelenne egy kis ördög, s egyik legkedvesebb lemezét rakja fel, észrevétlen, automata üzemmódra állítva: „mi lesz akkor, ha…”
Ez a lemez, ez a gondolati mintázat pedig máris mozgósítja alapérzelmeinket, félelmeinket, szorongásunkat. Méghozzá úgy, hogy ezek betöltik terünket, s pillanatok alatt beköltöznek testünkbe. Megváltoztatják izmaink állapotát, szerveink működését zsigeri reakciókat léptetve életbe, biológiai, biokémiai módosulásokkal. Ráadásul egyre több pszichoimmunológiai vizsgálat mutatja ki, hogy a félelem, a szorongás még az immunrendszerünk hatékony működését is csökkenti.
Szóval talán éppen otthon ülsz, egy nyugodt, tavasz illatú vasárnap délelőtt, mint én. Miközben ezek a „mi lesz akkor, ha…” típusú gondolatok, könnyedén, mint száguldozó vonatok átveszik az irányítást a fejedben feletted. Te pedig, anélkül, hogy észrevennéd, mindegyikre felszállsz.
Mi lenne, ha észrevennéd mégis, hogy mi játszódik le benned, illetve az elmédben?
Hogy a legnagyobb veszélyt per pillanat a tavasz illatú, madárcsicsergős vasárnap délelőttön nem a koronavírus jelenti rád nézve, hanem a saját elméd. Az elszabadult, fejedben száguldó vonatok összevisszasága. Ahogy ezekre észrevétlenül is fölszállsz.
Tovább utazol rajtuk az érzéseidhez, gyakran legmélyebb félelmeid felé. Azok pedig bekebelezve Téged máris átveszik az uralmat tested felett.
Nem szeretném bagatellizálni a vírus terjedésének veszélyét, annak következményeit, csak a folyamatot mutatnám meg, ami bennünk itt és most, a jelenben elménkben lejátszódik.
Minden vonat hatalmas tempóval közelít. Alig észleled, egy pillanat alatt magával ránt. Jön a „betegség” feliratú, de máris érkezik a „szenvedés” a „kiszolgáltatottság”, aztán pedig a „szeretteink elvesztése”, a „halál”. Sőt ha mégis megússzuk, ha túlélünk, akkor a „karantén” nevű leselkedik ránk, s már indul is közvetlen csatlakozással érkezik az „éhezés”, az „éhhalál” . Maga a pusztulás, a káosz, sőt befuthat akár a vég, a végítélet, a teljes megszűnés, az üresség, a semmi.
Szóval pillanatok alatt tudunk apokalipszist teremteni a fejünkben.
Mindnyájunkban lakik egy fantasztikusan hatékony, gyors, ki nem teljesedett, vagy legalábbis nem túl ismert forgatókönyvíró. Persze mindezt alátámasztják a médiából feléd áramló hírek is. Megváltozik észlelésünk, tudattalanul erre fókuszálunk és azokat ragadjuk meg, amelyek megírt veszélyekkel teli forgatókönyvünket alátámasztják.
Mit is lehet tenni ezekkel az elszabadult, robogó, száguldozó vonatokkal, melyek alapérzéseinket, félelmeinket mobilizálják?
Mit lehet tenni, amikor még nincs itt a vírus, nem vagyunk karanténban, nem kaptuk meg a betegséget? Szóval nincs még jelen az apokalipszis körülöttünk, ugyanakkor bennünk, a fejünkben, az elménkben már itt van.
Legyél Te az állomásfőnök!
Mondjuk a bakter. Ha manapság még létezik még ilyen. Vagy, ha nem, talán még ismert ez a szó.
Figyeld a vonatokat! Tudd, hogy ezek szüntelenül jönnek-mennek. Csak figyeld, ne szállj fel egyikre sem! Valakivel játszottam ezt, és azt mondta, nagyon nehéz. Túl gyorsan jönnek. De nem baj, ha néha elragadnak, ha mégis felszállsz egyre. Csak vedd észre! Abban a pillanatban már le is ugrottál róla. S máris újra az állomásfőnök, vagy a bakter vagy.
Szóval térj vissza a bakter szerepébe, helyzetébe újra és újra. Várd, és figyeld a következő vonatot. Ahogy egyre hosszabban bakter leszel, egyszer csak minden átalakul. Már nem tulajdonítasz akkora jelentőséget a vonatoknak. Tudod, hogy jönnek-mennek. Na és? Aztán elkezdenek lassulni. Ez persze hosszabb gyakorlást igényel, viszont nagyon üdítő lehet.
Közben érkezhetnek számodra pozitív jelentés tartalmú vonatok is. Például, a „hamarosan tavasz” feliratú. Ez a jövőből érkezik. Na jó, erre felszállhatsz egy kicsit. Ugyanakkor azért próbáld megőrízni „bakter” identitásodat. Tudatosítsd, hogy ez is csak egy gondolat.
Vagy épp madárcsicsergés hallatszik. Ez pedig nem is gondolatvonat. Ezt csak észreveszed, tudatosítod, figyeled. A jelenlét, az érzékelés, a figyelem is lassítja, fékezi a vonatokat. Sőt néha teljesen le is állítja. Figyelheted csak a kezed, vagy a légvételed. Még madárdal sem szükséges hozzá.
Praktikus tanács azok számára, akik nehezen tudnak a jelenben maradni, s negatív gondolataik száguldó sebességgel követik egymást. Avagy hogyan hasznosíthatjuk házikedvenceinket tudatos jelenlét teremtésére:
1. Végy magadhoz egy szőrös állatot! Kutyát, macskát, de más egyéb is megteszi. Például a csincsillák, ha kellően szelídek!
2. Ujjbegyeiddel kezd el gyöngéden simogatni!
3. Figyelj az érintésre, az ujjaidban keletkező érzékelésre!
4. Figyeld a kis állat reakcióit!
Hopp! Máris megérkeztél a jelenbe! Ugyanis vagy gondolkodunk, vagy figyelünk.
Te pedig a kis állat simogatásával, az erre való fókuszálással a figyelmet választottad.
Egy rövid időre még csöndet is tudsz vele varázsolni az elmédben.
A csönd mellett, természetesen hozhatsz vonatot tudatosan is. Elmehetsz érte a múltba. Olyan vonatot érdemes keresned, amelyik segítségével pozitív érzéseket mobilizálsz. „De jó volt akkor, amikor…” feliratút.
Te dönthetsz! Ott a fotelban. Vagy épp egy metrón, villamoson ülve. Száguldozol tovább az elmédben megjelenő vonatokkal, kétségbeesve, vagy rajtakapod a kis ördögöt, ahogy teszi fel a lemezeit, indítja a vonatokat.
Persze nem könnyű erre a bakterszerepre rátalálni, hosszabban benne maradni pedig pláne nem. De nem véletlen, hogy szinte minden vallásban megjelenik a szemlélődés fogalma, vagy más kultúrából, ha úgy tetszik: a tanú. A megfigyelő énünk.
Fókuszáljunk arra, amire van ráhatásunk! Cromwell Olivér híres idézete:
„Bízzál Istenben és tartsd szárazon a puskaport!”
Ugyanezt javasolja katonáinak, vagy nekünk. Azzal foglalkozz, amit befolyásolni tudsz.
Például a koronavírus fogadására persze készüljünk fel. Rengeteg fórum lát el bennünket praktikus, megcselekedhető javaslatokkal. Gyakori kézmosás, közösségi terek, bevásárló központok kerülése, étrendkiegészítők, vitaminok immunrendszerünk serkentésére, stb.
Csak sokszor éppen lelkiállapotunk marad ki a sorból.Vagy egy másik bölcsesség, amely néhány forrás szerint Assisi Szent Ferenctől származik:
„Uram, adj türelmet,
Hogy elfogadjam amin nem tudok változtatni,
Adj bátorságot, hogy megváltoztassam,
Amit lehet, és adj bölcsességet,
Hogy a kettő között különbséget tudjak tenni.”
A
Amíg a jelenben egészségesek vagyunk, eldönthetjük, hogyan éljük napjainkat, bármeddig tartson is. Ha félelemmel teli, akkor negatív érzéseinket, mint egy súlyos, nehéz hátizsákot cipeljük. Roskadozunk alatta, s ezeket másokra is ráaggatjuk, félelemmel teli hullámokat keltve magunk körül. Vagy választhatjuk azt, hogy hálával tekintünk arra a pillanatra, ami éppen van. Örömmel fogadjuk be, most épp a tavaszi napfényt. Reménnyel, bizalommal várjuk azt, ami következik. Így is úgy is múlik az idő, s vele változik az anyagi világ. A kérdés, hogy közben, az úton hogy érzed magad, s mit adsz másoknak.
A legnagyobb romboló vírus az elménkből útra kelő félelem. Ez táplálja a bennünk születő agressziót. Ami aztán újabb félelmeket szül, a végtelenbe tovaterjedő hullámokat generálva körülöttünk.
Legveszélyesebb vírusunk az együttérzés, és a figyelem hiánya: egymásra, önmagunkra. S az ebből fakadó lélektelen közöny.
